Nem sokan gondolhatták, amikor vac.hu beszámolt 2024 augusztusában a váci TISZA csoport megalakulásáról és Magyar Péternek az alakuló ülésen tett látogatásáról, hogy a csoport nevében nyilatkozó Szimon Renáta néhány hónappal később már a Matkovich Ilona vezette Váci Önkormányzat lakásügyekért felelős bizottságának tagjaként emelhet szót az alacsony bérleti díjak ellen.
Miután belebukott a sajtóval szembeni agresszív fellépésébe és Magyar Péter hazugságába a Tisza váci jelöltje, Szimon Renáta lemondott a bizottsági pozíciójáról, de képviselőjelöltként így is mindent megtesz, hogy a saját feleségéről titokban hangfelvételeket készítő Magyar Pétert hatalomba juttassa.
Maga jelentkezett lapunknál egy egykori tiszás aktivista, aki lerántva a leplet arra hívja fel a figyelmet, hogy korábban is a váci és rádi esethez hasonlóan szándékoztak megtéveszteni az embereket. Az egykori tiszás aktivistaként bemutatkozó levélíró lapunknak ezt írta:
„Megdöbbenéssel értesültem a rádi és váci eseményekről, de számomra Szimon Renáta nem okozott meglepetést. Nem ez volt az első ilyen húzása!„
Mindezért érdemes egy kicsit jobban megnéznünk, hogy ki is kéri a váciak és környékbeliek bizalmát. Cikkünkben körbejárjuk, hogy mi az, amiről nem beszélt Szimon Renáta az eddigi nyilvános megszólalásaiban, de szerintünk a polgároknak mégis érdemes tisztában lenniük azzal hogy mire (nem) alapozva vágott bele a képviselőjelöltségbe.
JOBBIKOS FELMENŐ
Szimon Renáta édesapját, Szimon Attilát 2010-ben és 2014-ben a Jobbik színeiben választották önkormányzati képviselővé Nagymaroson, vagyis szülői házból már a 2010-es fülkeforradalom idején is inkább a Magyar Gárda mintsem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének építéséről kaphatott útravalót.
ESZES BIZNISZ
A Váci Hírnök 2005-ben, 2010-ben és 2011-ben adott hírt gyermekei születéséről. A money.hu-n közzétett nyilvános önéletrajza szerint 2004-től banki alkalmazottként dolgozott, 2008-tól az Unicredit bank függőügynöke volt, majd 2009 óta független hitelközvetítőként tevékenykedett. Diplomáját 45 évesen, 2016-ban szerezte meg. Férjével közös cégük 2005-ben került bejegyzésre a Cégbíróságnál. A cég jelenleg „közúti áruszállítást” és „máshová nem sorolt biztosítást, nyugdíjalapot kiegészítő tevékenységet” folytat. A jelöltasszony saját és férje vezetéknevének kezdőbetűivel azonos cégnév (Sz. S. Kft.) feltehetően a szellemesnek vélt vagy inkább eszesnek gondolt szójátékból születhetett. Hogy a választók ezen eszes elnevezés miatt vagy épp ennek ellenére voksolnak-e majd rá április 12-én, arra hamarosan választ kapunk.
„UNIÓN BELÜL NINCS ÁFA!”
Szimon Renáta jelölti bemutatkozásában is szót ejtett erről a cégről, egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy „férjével közös építőipari vállalkozásuk betonszállítással foglalkozik.” Ez valószínűleg megfelel a valóságnak, hiszen a jelöltasszony férje 2023-ban nyilvános posztban büszkélkedett el egy betonmixerrel, közösségi oldalán még oldalképnek is kitette. Ez önmagában még kevésbé érdekes, emberileg érthető, ha büszke egy új járgányára, de a betonmixer képéhez záporozó kommentek már annál inkább figyelemre érdemesek. Beszállt ugyanis a kommentelésbe a jelöltasszony egyik testvére is, aki először megkérdezte, hogy a mixer tud-e szirénázni, majd a pozitív válasz után arra kérte sógorát, hogy a betonmixerrel vigye majd el átvenni az autóját, mert „az tök menő lenne”. Azonban az idétlenkedés mellett van egy érdekesebb párbeszéd is, ami a betonszállító vállalkozóházaspár működése kapcsán már komolyabb kérdéseket feszeget. Az egyik kommentelő ugyanis arról érdeklődött a jelölt férjénél egy izzadósan röhögő fejű emotikon kíséretében, hogy befizette-e az Áfá-t, mire kapásból jött a válasz, hogy „az Unión belül nincs Áfa!”.

Érdemes lehet felhívni Szimon jelöltasszony és férje figyelmét, hogy az EU-n belül is van áfa, még akkor is, ha az uniós szabályozás lehetőséget biztosít arra, hogy unión belüli termékértékesítés esetén a terméket küldő országban székelő vállalkozás 0-s Áfa tartalmú számlát állítson ki. Ugyanis, ha más uniós országból vesz terméket (akár gépjárművet) egy magyar cég, akkor a beszerzett termék után a célországában (vagyis Magyarországon) kell az Áfá-t bevallani és megfizetni, esetleg levonni. Az adóelkerülés következményeire talán felesleges kitérnünk, az országgyűlésbe vágyódó jelölt minden bizonnyal tisztában van a törvényi szabályozással, hiszen szavazni is szeretne a választópolgárok nevében törvényekről. A cég beszámolóiból kitűnik, hogy 2023-ban a tárgyi eszközök állománya az előző évi 11,7 millió forintról 30,9 millió forintra nőtt, az értékesítés éves nettó árbevétele pedig ezt követően a 2023-as 42,9 millióról 2024-re busás céges bevételt hozva, 80 millió forintra emelkedett.
UTAK, ADÓK, JUTALÉKOK
Az utak állapota és az adófizetés akár gyakori témája is lehet a vállalkozóházaspár családi ebédjeinek, hiszen Szimon Renáta a váci TISZA alakulásakor is kiemelten foglalkozott az utak állapotával és elégedetlenségének is hangot adott, de hozzátette azonnal azt is, hogy iszonyatos adókat fizet, de semmit nem kap belőle vissza.
Szó szerint így jelent meg a vac.hu-n: „Az utakat, hogyha megnézzük, jóformán mindenhonnan hiányzik a pénz, mintha egy elhagyott országban élnénk, közben iszonyatos adókat fizet mindenki, és ebből mindenkinek elege van, hogy fizetek-fizetek, de semmit nem kapunk belőle vissza.”
Több okból is figyelemre érdemes ez a megállapítás: az egyik, hogy közúti áruszállító vállalkozás ügyvezetőjeként minden bizonnyal saját cégének működése szempontjából sem mindegy, hogy milyen állapotú utakon szállít egy 30-40 tonnás betonmixer. Ugyanakkor a fizetendő adók kapcsán a Orbán kormány a 2010 óta élő családi adókedvezmény és számtalan családtámogatási forma mellett már tavaly egy újabb hatalmas intézkedést hozott a háromgyermekes édesanyákért. 2025. októberétől ugyanis teljes személyi jövedelemadó mentességet kaptak, s már egyáltalán nem kell személyi jövedelemadót fizetniük, ez az adómentesség pedig idén több lépésben kiterjesztésre kerül minden kétgyermekes anyára.
A képviselőjelölt cégének beszámolói szerint a cégnek 2023-ra 1,2 millió forint, míg 2024-re 1,9 millió forint beszámolóban feltüntetett adófizetési kötelezettsége volt, ami tehát egyik évben sem érte el a cég árbevételének a 3%-át, sőt 2024-ben az árbevétel 2,5%-a alatt maradt, miközben a cég 7,6 millió forint adózott eredményt ért el.
Mindemellett a hitelközvetítőként pedig azzal foglalkozott, hogy a Kormány által bevezetett otthonteremtési támogatásokat (CSOK, CSOK PLUSZ, FALUSI CSOK) számottevő jutalékért kiközvetítse családoknak.
ÜGYNÖK, BRÓKER ÉS TAKARÍTÓ
Az ületi tevékenységének azonban egy másik szeletéről mindeddig hallgatott Szimon jelöltasszony. Nevesül, hogy egyéni vállalkozóként is tevékenykedik. Ebben még talán kevés furcsaságot találna az ember, bár az is elgondolkodtató, hogy mi szükség van egy a férjjel közös, sikeres cég mellett egy egyéni vállalkozásra is. De az már végképp felkeltheti az érdeklődő választópolgárok figyelmét, hogy Szimon Renáta egyéni vállalkozó az egyéb pénzügyi kiegészítő tevékenység, mint főtevékenység mellett a biztosítási ügynöki, brókeri tevékenységet továbbá az általános üzletviteli tanácsadást és az adminisztratív, üzletmenetet támogató szolgáltatást bejelentette egyéni vállalkozói tevékenységeként. Azonban mindezek mellett 2025. január 1-től még valamit bejelentett a NAV-nál, méghozzá a „takarítás” tevékenységi kört, mint olyan tevékenységet, amit egyéni vállalkozóként ő személyesen végez és számlát állít ki minderről. Engedjék meg a tisztelt olvasók, hogy ezt most ne kommentáljuk.

A képviselő-jelölti kampányturné az első pillanatokban tragikus bohózat jeleit mutatta, először, amikor a stábunkat agresszíven eltávolították a képviselő-jelölt közeléből egy nyilvános váci standolás alkalmával. Nem sokkal később Magyar Péterrel futtattak meg az országos balliberális médiában egy hatalmas álhírt azzal, hogy a képviselő-jelöltet megtámadták Rádon kampányolás közben. A hazug embert hamar utolérik mondás azonban itt is gyorsan valósággá vált, hiszen Szimon jelöltasszony maga ismerte be a rendőrség kérdésére, hogy semmilyen támadás nem érte és nem is szidalmazta senki. Bár a támadás miatt érkező együttérző szavakat lelkesen fogadta továbbra is a Facebookon, miközben otthonában szorgos puzzle kirakásba kezdett.
Noha Magyar Péter azt állította, hogy megtámadták Rádon Szimon Renátát, ez a jelölt rendőrségi tanúvallomása szerint nem történt meg. Őrbottyánban lapunk kérdésére a Tisza párt elnöke továbbra sem adott magyarázatot valótlan állítására. Beszédes, hogy Őrbottyánban miközben a kijelölt parkolóban várta stábunk Magyar Péter érkezését, ő mégsem onnan közelítette meg a helyszínt, noha ezt számos tiszás aktivista erősítette meg kérdésünkre. Így végül távozáskor volt lehetőségünk megkérdezni, hogy miért állított valótlanságot, de magyarázatot a valótlan állítására továbbra sem adott Magyar Péter.
Ez azért is fontos kérdés, mert a megkérdezettek többsége, 58 százaléka szerint nem megbízható az a képviselőjelölt, aki egy olyan hazugsággal indítja a kampányát, hogy őt megtámadták, miközben ebből semmi sem igaz – derül ki a Vác Online által megrendelt telefonos kutatásból.
KITÁLAL AZ EGYKORI TISZÁS AKTIVISTA SZIMON VÁCI ÉS RÁDI FELLÉPÉSE UTÁN – NEM EZ VOLT ELSŐ ILYEN HÚZÁSA
A váci közéletben példátlan esetet követően lapunkhoz fordult egy volt tiszás aktivista azt írva, hogy Szimon Renátának: „nem ez volt az első ilyen húzása!”. A magát egykori tiszás aktivistaként bemutató levélíró azt írta szerkesztőségünknek, hogy közel egy éve a tisza párt aktivistái hasonló akcióval próbáltak a figyelem középpontjába kerülni és rossz színben beállítani a kormánypárt képviselőit Rakamazon.
Az eset akkor nagy visszhangot váltott ki, de a felvételek alapos tanulmányozása rávilágított arra a tényre, hogy szándékos provokációról van szó. Közlése szerint a rakamazi kampányt Szimon Renáta vezette. A Telex beszámolója szerint ugyanis a tiszások azt állították, hogy a Tisza Párt pultját tolta el autójával egy Fidesz szimaptizáns. Csakhogy az ügyre rálátó egykori tiszás aktivista szerint a felvételen jól látszik, hogy nem egy tiszás pultról van szó, hanem egy összecsukható kemping asztalról.
Mint írja, se egy párt logó, se szóróanyagok nincsenek az asztalon. Ezen túl az asztal az úttesten van, holott annak a járdán lenne a helye- a tiszás aktivistáknak bár volt engedélyük a pultozásra de az nem az úttestre szólt, hanem a felvételen is jól látható járdára – hangsúlyozza lapunknak küldött levelében az egykori tiszás aktivista. Azt is hozzátette, hogy felvételen jól látszik, hogy az asztalt szándékosan az úttestre helyezték egy szabályosan parkoló autó elé és nem engedték elmenni. A volt tiszás aktivista azt is megjegyezte, hogy „a felvételen nem látszik, de az autó mögött is volt egy hasonló asztal.”
Lapunknak írt levelét úgy zárta:
„Szándékosan provokálták a kormánypárti aktivistát aki soha semmilyen rosszindulatú megjegyzést nem tett más pártok aktivistáira! Ami Önökkel történt egy jól felépített és begyakorolt provokáció volt.”
ÁLLATVÉDELEM – ELHAGYOTT MACSKA
Figyelemre méltó, hogy a Váci Hírnök 2026. márciusi számában a felelős állattartás mellett emel szót. Szó szerint így fogalmazott: „Fontos számomra az állatvédelem is: hiszek abban, hogy egy közösség emberségét az is mutatja, hogyan bánik az állatokkal, ezért támogatni kell a felelős állattartást és az állatok védelmét szolgáló kezdeményezéseket.” Arra azonban ezúttal nem hívta fel Szimon jelöltasszony felelős állattartásra vágyódó választói figyelmét, hogy 2025. december 11-én a saját macskáját Vácon nem sikerült házon és kerítésen belül tartania, december 23-a óta pedig már nem kevesebb, mint 50.000 Ft jutalmat kínál a macska megtalálójának a Lakást Renivel oldalán is hirdetve. Emlékezhetünk, hogy Nagy Ferót az őrbottyáni jegyző 750.000 Ft-ra bírságolta, mert kutyája az utcára szaladt és megijesztett egy arra sétálót. A hatályos állatvédelmi szabályozás szerint sem kutyát, sem macskát nem szabad őrizetlenül közterületre engedni, így érdeklődve várjuk, hogy ilyen előzmények után jelöltasszony miként kíván példát mutatni felelős állattartásból a választópolgároknak

