Magyar Péter két hét alatt három gyűlést tart nála, hogy megpróbálja a sírból visszahozni az esélyeit.
Szimon Renáta nagy bajban lehet, hiszen alig egy hete járt nála a Tisza Párt elnöke Őrbottyánban. Most pedig úgy tűnik akkora a baj, hogy kedden Vácra, majd pénteken Aszódra jön Magyar Péter.
Nem meglepő, hogy gondban van a váci tiszás jelölt, hiszen sorra cáfolják a valótlan állításait, egy friss felmérés szerint pedig a megkérdezettek többsége, 58 százaléka szerint nem megbízható az a képviselőjelölt, aki egy olyan hazugsággal indítja a kampányát, hogy őt megtámadták, miközben ebből semmi sem igaz.
Szimon Renáta valótlanságokra, és rosszindulatú híresztelésre építi a kampányát, nem csoda, hogy bajban van.
Hazudott arról, hogy a váci közterület felügyelet biztosította a pultozását, ezt a váci jegyző visszautasította. Letagadta, hogy eltakarta operatőrünk kameráját. Erőszakos fellépése miatt lapunk rendőri intézkedést kért. Legutóbb a Váci Tankerületi Központ cáfolta a Juhász Gyula Általános Iskola felújítása kapcsán tett rosszindulatú híresztelését. Cáfolta Sződliget polgármestere a DK jelöltje, Juhász Béla is.
Kérdésekre nem válaszol, menekül vagy plakátokkal kommunikál, nem véletlen tehát, hogy a sorozatos botrányairól elhíresült váci tiszás jelölt segítségre szorul.
