A hazai fő brüsszelita párt zászlóbontásának egyik velejárója, hogy eddigi ténykedésük nyomán családi körtől kormányzati szintig ért a balliberális lehallgatósdi, ami – bár úgy illettük, mintha az lenne – valójában nem egy játék, hanem riasztó rögvalóság.
Azt a negatív utópiát sejteti, hogy egy esetleges kormányváltás esetén az épülő nem szép új világban a lehallgatás (bárki lehallgattatása) mellett a tömegtájékoztatásban elhallgatás és elhallgattatás, a hatalom kontrollját képező rákérdezések során meg bűnös és/vagy bűnpártoló hallgatás lenne a mindennapi píszí gyakorlat – mindez pedig a totális megfélemlítettség, a gyanakvás mérgező légkörének nyűgét hozhatná ránk.
A legutóbbi hetek egyik fő híre a külgazdasági- és külügyminiszter lehallgatása, ahol nem is az akció ténye a fő kérdés, hanem a hátsó szándék, a főszereplő „újságíró” (ez esetben inkább ügynök, sőt kém) motivációja, amelynek hátterében az gyanítható, hogy Magyarországot nem érzi a hazájának, ellenben vezető, diktátor pozícióra tör a hatalom berkeiben.
Áttérve az elhallgatásra, s egyúttal közelítve szűkebb hazánkhoz nyugodtan példálózhatunk a szivárványos befolyás alatt író, forgató, vetítő, sőt hírhamisítóvá aljasodott hivatalos helyhatósági médiával, amely szinte konzekvensen elsumákolja a kormánynak köszönhető helyi fejlesztések híreit, például nem tették tiszteletüket a szakképzési centrum tanműhely-beruházásának alapkőletételén és bokrétaünnepségén sem, s csak nagy vonakodva számolnak be a szakrendelő-felújítás aktualitásairól is… és a többi és etcetera.
A hallgatás helyi – a neki nem tetsző kérdések elől lökdösődve-futva menekülő – zászlóvivője értelemszerűen a fő brüsszelita alakulat itteni aspiránsa, Szimon Renáta, aki ha beszél, leginkább gyűlölködik, ha komolyan kérdezik, sértődötten hátat fordít és böszmévé válik – egy teljesítmény- és képességdeficites karakter, na.
No de ne feledjük, hogy fejétől bűzlik a hal, azaz mindennek a főnöke, irányítója a volt feleségét, gyermekei édesanyját lehallgató Magyar Péter pártvezér, aki egész környezetére kivetíti elmebajosnak, különféle tudatmódosító szerektől befolyásoltnak tűnő uralomvágyát.
A többi, néma csönd…
