Úgy tűnik, nem egyszeri esetről volt szó: miután tavaly az október 23-i városi ünnepség időpontját módosította a váci városvezetés, idén már a március 15-i megemlékezés rendjéhez is hozzányúltak. A jelek szerint mindkét döntés mögött ugyanaz a szempont húzódik meg: a Tisza Párt budapesti rendezvényeihez való igazodás.
A Vác Online már az ’56-os ünnepség átszervezésekor felhívta a figyelmet arra, hogy a több évtizedes hagyomány felrúgása mögött valójában politikai szempontok állhatnak. A városban 2006 óta minden évben október 23-án tartották a központi megemlékezést, a tavalyi évben azonban ezt váratlanul október 22-re tették át.
A városvezetés részéről a döntést hivatalosan olyan indokokkal magyarázták, mint a „négynapos hétvége” vagy a koszorúzások „tagoltsága”. A kritikusok szerint azonban ezek az érvek meglehetősen átlátszóak. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy október 23-án Budapesten tartotta nagygyűlését a Tisza Párt, így a váci városvezetés inkább előrehozta a helyi programokat.
A változtatás eredménye látványos volt: a megemlékezésen feltűnően kevesen jelentek meg. A zeneiskolában tartott ünnepi beszédre – amelyet Matkovich Ilona polgármester mondott – alig néhány tucat érdeklődő volt kíváncsi.
Most pedig úgy tűnik, a gyakorlat folytatódik.
A váci március 15-i ünnepségek hagyományosan délután zajlottak a Honvédemlékműnél, évtizedeken át változatlan rendben. Idén azonban délelőttre hirdették meg a programot. A döntés okát maga Inotay Gergely alpolgármester árulta el egy közösségi médiás kommentben: azért módosították az időpontot, hogy a váciak a délutáni budapesti politikai rendezvényekre is elmehessenek. A Békemenet gyülekezője 9 órakor van, a menet 11 órakor indul délelőtt, a miniszterelnök beszéde 13 órakor lesz. Délután a Tisza Párt rendezvénye lesz.

Ez a megfogalmazás lényegében megerősíti azt, amire a Vác Online már korábban figyelmeztetett: a városi ünnepségek időpontja immár nem a helyi hagyományokhoz vagy a közösségi igényekhez igazodik, hanem pártrendezvényekhez.
Pedig korábban egyik városvezetés sem engedte meg magának, hogy nemzeti ünnepek váci programját országos politikai eseményekhez igazítsa. Egy városi megemlékezés ugyanis elvileg a teljes közösségé – függetlenül attól, ki milyen pártszimpátiával rendelkezik.
A mostani gyakorlat azonban inkább azt sugallja, hogy a városvezetés politikai szempontok mentén alakítja át a hagyományokat. Október 23. után így március 15. is egy olyan ünneppé vált Vácon, amelynek időpontját nem a tradíció, hanem a pártpolitikai naptár határozza meg.
