Három nemzetközileg is elismert, világjáró zeneművész, Perényi Miklós, Keller András és Berecz Mihály adott közös hangversenyt március 11-én a Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, AMI hangversenytermében.
Franz Schubert: 2. (Esz-dúr), zongorára, hegedűre és gordonkára írt trióját adták elő a művészek, mely darabról a szakirodalom többek között így fogalmaz:
„Az Esz-dúr zongoratrió Schubert kései alkotásai közé tartozik. Az 1827-ben keletkezett kamaramű a kor szokásaitól eltérően hosszú, nagy formátumú darab, és különösen mélyenszántó mondanivalót hordoz. A trió a Téli utazás c. dalciklus második részével egyidőben íródott, s a dalokhoz hasonlóan olykor borongós és magával ragadó hangvételű, Schumann szerint Schubert életművének egyik legjellemzőbb alkotása.”
Maga a szerző pedig így fogalmazott az alkotásról:
„E művet senkinek sem ajánlom, kivéve azokat, akiknek tetszik.”

A váci koncerten a konferanszié szerepét betöltő Pellet Sebestyén zongoraművész, a konzervatórium volt növendéke ezt úgy kommentálta, hogy ennek a nagyszabású, az úgymond sztenderd hosszúságú trióknál jóval nagyobb lélegzetű műnek az elhangzásakor jelentős energiákat kell megmozgatni a hallgatóság részéről is ahhoz, hogy ez ember jól végig tudja koncentrálni a négy tételt, s érdemes arra is figyelni, hogy egyes dallamok jelentős filmalkotásokból is ismerősök lehetnek.
Talán mondani sem kell, hogy a koncert kirobbanó sikert aratott.

Március 16-án újabb különleges élményt ígérő koncertprogramra, a hagyományos Bach-hangversenyre várja közönséget a zeneiskola, a kezdési időpont 17.30., a belépés pedig díjtalan, az adományokat pedig köszönettel fogadják.
Március 25-én pedig a névadók előtt tisztelgő, ugyancsak hagyományos hangversenyre várják az érdeklődőket.
A 17.30-kor kezdődő műsorban Bartók Béla és Pikéthy Tibor szerzeményei mellett T. Stelzer, J. Dowland és Weber-művek is felcsendülnek.
