Gazdafórumot tartottak Vácrátóton, ahol Nagy István agrárminiszter a beszéde előtt méltatta a térség országgyűlési képviselőjét, Rétvári Bence munkáját. A miniszter szerint a helyi közösség szerencsés helyzetben van, mert olyan képviselő képviseli az érdekeiket, aki rendkívüli energiával és elszántsággal dolgozik.
Nagy István úgy fogalmazott: miközben hallgatta Rétvári Bencét, az jutott eszébe, milyen szerencsés az itteni közösség. Mint mondta, ritka az a dinamizmus és lendület, amely a képviselő munkáját jellemzi. Hangsúlyozta, hogy Rétvári következetesen, minden akadályt legyőzve halad előre a kitűzött célok felé.
A miniszter kiemelte: ez a hozzáállás nemcsak a választókerületben, hanem a parlamenti munkában is megmutatkozik. Rétvári Bence – mondta – gyakran a legnehezebb kérdések esetén áll fel a parlamentben, hogy megvédje a kormányzati intézkedéseket és megvilágítsa azok hátterét.
„Fontos, hogy mindenki értse a döntések mögötti okokat – még azok is, akik nem feltétlenül jó szándékkal teszik fel a kérdéseiket” – fogalmazott a miniszter.
Nagy István szerint inspiráló látni azt az energiát, munkakedvet és lendületet, amellyel a térség képviselője dolgozik. Hozzátette: a választók jó döntést hoztak, amikor bizalmat szavaztak neki, és érdemes ezt a döntést megbecsülni.
„Tényleg a legjobb választás, úgyhogy nehogy elrontsák!” – zárta gondolatát Nagy István agrárminiszter.
