Megdöbbentő állításokat fogalmazott meg a Vác Online-nak adott interjújában Spiegelhalter László, Vácrátót polgármestere. A településvezető arról számolt be lapunknak, hogy egy ismerősétől olyan információ jutott el hozzá, miszerint a Tisza Párthoz köthető aktivisták egy zárt csoportban arról szavaztak, mely közéleti szereplőket kellene „eltakarítani az útból” egy esetleges Tisza-kormányzás esetén.
Spiegelhalter László elmondása szerint a csoport tagjai szavazással állították össze az úgynevezett „eltakarítandók listáját”, amelyen sportolók, közéleti személyiségek és televíziós műsorvezetők nevei is szerepeltek. A polgármester saját elmondása alapján a lista 12. helyére került fel.
„Mi vezet rá egy embert, hogy pártállása alapján halállistára tegyen?” – tette fel a kérdést a Vác Online-nak Spiegelhalter László, aki szerint az eset súlyos morális és társadalmi problémákra világít rá.
A polgármester külön kitért Szimon Renáta és pártja tevékenységére is, amelyet megosztónak nevezett. Mint fogalmazott:
„Szimon Renáta cselekedetei eddig és a pártjának a cselekedetei azért elég megosztóak. Én személy szerint is mondhatom, azért egy Pest megyei halállistára felkerülni 12-ként – kinek tettem én rosszat? Tehát kit bántottam én, hogy én 12. vagyok egy ilyen eltakarítandók listáján, ezt nem nagyon értem.”
Spiegelhalter szerint a helyzet azért is különösen aggasztó, mert a közélet szereplőinek és az embereknek a mindennapokban továbbra is együtt kell élniük egymás mellett.
„Ez egy szomorú folyamat. Azért gondolom, hogy nagyon szomorú folyamat, mert 13-án újra egymás szemébe kell nézni az embereknek” – hangsúlyozta.
A vácrátóti polgármester azt is elmondta, hogy Szimon Renátával addig nem kíván találkozni, amíg nem válik hivatalos jelöltté. Véleménye szerint az ilyen jellegű listázás és megosztás súlyosan rombolja a közbizalmat és a demokratikus közéletet.
Az ügy kapcsán a Vác Online továbbra is figyelemmel kíséri a fejleményeket.
