A Kereszténydemokrata Néppárt határozottan kiáll Rétvári Bence országgyűlési képviselő mellett, miután a közelmúltban a Tisza Párt sződligeti aktivistája rituálisan elégette a politikus fényképét, Szimon Renáta a Tisza jelöltje pedig teszését fejezte ki.
A KDNP szerint az eset nem tekinthető véleménynyilvánításnak, sokkal inkább nyílt megfélemlítésnek, amely a politikai gyűlöletkeltés legsötétebb formáit idézi.
A párt közleményében hangsúlyozza: az elpusztítás és a megsemmisítés logikája minden esetben a gyűlöletből fakad. Az ilyen cselekedetek tudatos indulatkeltésre irányulnak, és tovább rombolják a közélet amúgy is sérülékeny méltóságát. A KDNP szerint ezek a megnyilvánulások nem viszik előre a társadalmi párbeszédet, hanem éppen ellenkezőleg: elmélyítik az ellentéteket.
A kereszténydemokraták világossá tették, hogy elutasítanak minden olyan politikai akciót, amely a megfélemlítésre, a gyűlölet szítására vagy a személyes támadásokra épül. A párt a tisztelet, a józan határok és a kulturált közbeszéd mellett kötelezte el magát, amely nélkülözhetetlen egy demokratikus társadalom működéséhez.
A közlemény bibliai idézettel is megerősíti az üzenetet: „A gyűlölet viszályt szít, a szeretet pedig mindent elfedez.” (Példabeszédek 10,12). A KDNP ezzel is hangsúlyozza, hogy a keresztény értékek mentén a békés együttélés és a kölcsönös tisztelet az egyetlen járható út.
A párt egyértelmű üzenetet küldött: „Veled vagyunk, Bence!” – jelezve, hogy nemcsak politikai, hanem erkölcsi értelemben is elítélik a történteket, és szolidaritást vállalnak Rétvári Bencével.
