Rendkívül erős, változatos tartalmat kínál az olvasóknak a már a 32. évfolyamánál tartó Váci Polgár című közéleti havilap legutóbbi, évnyitó januári száma is mind publicisztikai vonalon, mind ismeretterjesztő írások vonatkozásában, a polgármester ejtőernyős, közpénzből busásan megfizetett tanácsadói, bértollnokai híján az utóbbi időben a korábbinál valamivel mérsékeltebbé vált hivatalos helyi médiában elhallgatott eseményekről szóló tudósításokról nem is beszélve.
Kucsák Gábor felelős szerkesztő vezércikkében a hídról szemlélt hömpölygő folyóvízhez hasonlítja az idő múlását, benne, hullámai közt bizonyos dolgok fel-, más egyebek eltűnését, s leszögezi:
„Nem mindegy, hogy lustán, közömbösen, tele elégedetlenséggel, kritikával, egymásra mutogatással telik-e a drága időnk. Kipling (Nobel-díjas angol író, költő: 1865 – 1936) mondata jut eszembe: »Ha az egész órát úgy betöltöd, hogy benne érték hatvan percnyi van, minden kincsével bírod ezt a földet, s ami még több, ember vagy, fiam.«
Azt kívánom az új év elején fiatalnak, idősnek egyaránt, hogy hátralévő »jelen időnket« úgy töltsük ki, hogy jó legyen rá emlékezni, és ne kelljen szégyenkeznünk.”
Forró Katalin muzeológus, korábbi múzeumigazgató egy csendben elmúlt jeles tavalyi évfordulót említ föl a Vác 950 jubileumi év kapcsán indított sorozatában, nevezetesen azt, hogy tavaly volt a 170. évfordulója a Váci Fegyház és Börtön kapunyitásának, illetve hát -zárásának, ha az épület funkciójára gondolunk.
„A bezártság, a lassan múló idő elviselését, a reszocializációt a foglalkoztatás mellett az alkotó-tevékenység jelenthette/jelentheti az elítéltek számára…
… Múzeumunk legrégebbi rabmunkája Emerich Gottfried orvos börtöncelláját ábrázoló gobelin hímzése, amely az 1848-as szabadságharc bukása utáni megtorlás idején készült. Idős Székely Sándor ajándékának köszönhetően legújabban egy különleges, az 1980-as években készített tárgyakat tartalmazó váci rabmunkakollekcióval gazdagodott a Tragor Ignác Múzeum gyűjteménye. Fafaragások, rézdomborítások, apró, műgyantába rejtett tárgyak, befont palackok, kézzel írott börtönszótár és szappanfaragás egyaránt része a tárgyegyüttesnek. Ezúton is köszönjük az adományozónak a rendkívüli emlékanyagot!”
Rendkívül figyelemre méltó elemzés Szórád Ágnes kolumnista főmunkatárs „Európa tragédiáját az unió írja” című írása.
A szerző egyebek mellett így fogalmaz a negatí utópiában:
„Az unió háborús pszichózisba kezdi beleőrjíteni az uniós tagországok polgárait. Szinte már rendszerszintűvé téve. Ördögi módon hintik el a megfélemlítés magvait, eszközeit. Ügyes ravaszsággal ők maguk provokálják ki Putyin nem létező »fenyegetéseit«, az Európára ráboruló »sötét árnyat«. Az unió minden józanságot és értelmet fölrúgó célja Oroszországot teljesen leválasztani Európáról és Európát az Amerikai Egyesült Államokról. Aztán jöhet a nemzetek nélküli, Európai Egyesült Államok. Minden tagországot megfosztani egyéni és sajátos kultúrvilágától, hagyományaitól, a múltjától, a hitétől, a kereszténységétől, az európai életérzéstől, ami a létünk gyökere. Az unió most készül szívünket és lelkünket kitépni Európa földjéből.
Nem fog sikerülni. Pedig alaposan kigondolt terv. akik mögötte állnak, még nem tudják azt, amit mi már tudunk. A legfőbb erő és hatalom földön és az egész teremtett Mindenségben az Isten, aki egy kilélegzett pillanat alatt porrá zúzhat minden gonosz tervet, hamisságot, rosszat és bizony a hatalom, a pénz bűvöletébe belecsábult embert is.
Az Európai Unió nyíltan kinyilvánította, háborút akar Oroszországgal. Ne legyen illúziónk, ha az unió Oroszország, és területei, lakossága ellen támadást indít, mi európai népek már a támadás elkezdése pillanatában vereségre ítéltetnénk. Az unió által gazdaságilag, geopolitikailag, hadászatilag legyöngített Európa katonai és politikai értelemben nem létezne tovább.
Megdöbbentő, hogy az uniós vezetők mennyire nem ismerik az orosz néplelket, történelmét, Ukrajnához való viszonyát, az orosz gondolkodáshoz vezető utat. Azt hiszik, világosan látnak, pedig bekötött szemmel vagdalkoznak, de sajnos a mi sorsunk és jövőn pusztulására.”
Juhász Péter főmunkatárs „Ember, vigyázz! Figyeld meg jól világod!” című véleményrovatában ugyancsak az unió állapotáról értekezik, leszögezve, hogy azok, akim nem merik-tudják-akarják beismerni, hogy hibáztak, mások hátán kimászva igyekeznek túlélni, arra kényszerítve őket, hogy helyettük is viseljék a terheket.
„Aggasztó jelzés az unió állapotára, ahol elvileg demokrácia, sőt a jog uralma van, hogy egyre inkább erőből óhajtanak egyes vezetők problémákat megoldani. Hogy ne magunkkal példálózzunk, nézzük meg Belgium helyzetét az orosz vagyon ügyében. Egyrészt megfenyegették – demokratikusan természetesen –, hogy azt kapja, amit Magyarország, ha ellenkezni mer, ami egyrészt jó példája a hatalommal való visszaélésnek, de egyben jelzi, hogy az eresztékek recsegnek. A »közös döntések« alól, melyek egyre inkább nem közösen, hanem erőből döntődnek, a tagállamok ki fogják vonni magukat. Először csak a rájuk nézve rendkívül károsak alól, majd tetszés szerint minden alól, ami egy kicsit is kényelmetlen. Egy ilyen irányba haladó konglomerátum álmodozik közös hadseregről, és már 2030-ban, Oroszország legyőzéséről. Komolyan elhihetjük, hogy egy belga, holland, luxemburgi, portugál , vagy angol meg akar halni Észtországért, a lettekért vagy a finnekért, hogy magunkról ne is beszéljünk? Magukért sem haltak meg a II. világháborúban. Megadták magukat és legendákat költöttek hősi ellenállásukról, hogy legyen mit mesélni, ha majd a háború véget ér…
…A tehetetlenség, az alkalmatlanság, de leginkább talán a jellemtelenség a közös Európa álmát rémálommá változtatta, annak minden politikai, gazdasági következményével.
Vajon rosszkedvünk telére mikor jön gyógyírként York napsütése?
Bár, ha a napsütés yorki, nem árt óvatosnak lenni!”
