107 millió helyett, 61,5 millió forintért akarta eladni a városvezetés a volt hajléktalanszálló épületét, miután egy új értékbecslő ezt az árat határozta meg.
Egyelőre semmilyen válasz nincs arra, hogy a frekventált helyen található, jó állapotú ingatlan hogyan vesztett közel 50 millió forintot az értékéből fél év alatt.
Molnár Nándor a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke szerint is nagyon kevés az új értékbecslő által meghatározott ár. Erről a legutóbbi képviselő-testületi ülésen beszélt.
Korábbi videónkban arról számoltunk be, hogy Matkovich Ilona Vác polgármestere egyenesen azt állította az októberi képviselő-testületi ülésen, hogy soha nem volt 107 millióra értékelve az ingatlan. Mint májusi felvételünkből kiderült, ez nem igaz, ugyanis ő maga ismertette a képviselőkkel a 107 milliósm kiindulási árat fél éve.
Nem ez az első eset, hogy valótlanságot állít Vác polgármestere. Legutóbb a váci adventi vásár elmaradásával riogatott, ám azt később maga a főszervező cáfolta a lapunknak adott válaszában.
