Matkovich Ilona ismét félretájékoztatja a váciakat. A képviselők nem az adventi programokat szavazták le. A balliberális polgármester megoldás helyett félretájékoztat, hangulatot kelt. Ez a felelős városvezetői hozzáállás?
Arról mélyen, hogy elfogyott a város rendezvényekre szánt pénze. Azt sem mondta el, hogy ahogy a Váci Világi Vigalom esetében, úgy Madách Imre Művelődési Központ számára gazdaságilag nem kivitelezhető a színpadi programok megszervezése. Arról is mélyen hallgat, hogy helyette más kezdeményezte a jövő szerdai rendkívüli ülést. Lapunk Loksa Leventét, a rendezvény főszervezőjét is elérte.
Kiss Zsolt alpolgármester előterjesztése szerint Vác városa idén Adventus Domini programsorozatot egy a térségben számos rendezvényt sikerrel lebonyolító cégre a Levi’s Event Kft-re bízni, ám több képviselő azt tette szóvá, hogy úgy vélik a város saját cégei is alkalmasak arra, hogy az adventi programokat megszervezzék. Köztük akár a Madách Imre Művelődési Központ is.
Ám mint arról lapunkat Loksa Levente főszervező tájékoztatta, ezzel bizony gondban van a művelődési ház. Ebben nyújtana segítséget, az egyébként négy éve a vásárt sikerre vivő rendezvényszervező cég. A kérdés tehát most csak az, hogy három, vagy másfél millió forint jut a színpadi programokra. Nem arról van szó, amit Matkovich Ilona kommunikál, hogy leszavazták volna az adventi vásárt a képviselők.

Mint arra Loksa Levente rámutatott, a vásárt magát négy éve sikerrel szervezi meg, ahhoz a város anyagilag eddig sem járult hozzá, csupán annyival, hogy mint más ilyen rendezvények esetén elengedte a közterület-használati díjat.
Matkovichék kiszervezték a több mint egy évtizede működő városi rendezvényt – arra nem adtak választ, hogy miért
„Ez egy jelentős súlyú előterjesztés. Nem kevesebbről van szó, minthogy egy jó évtizede, de lehet hogy régebb óta működő rendezvényt alpolgármester új javaslata szerint szervezzük ki. Ne az eddigi önkormányzati foglalkoztatottak kössék a szerződéseket, találják ki a programot, hanem egy cégnek adjuk oda, miközben az a cég a programtervezetét nem nyújtotta be, tehát nem tudjuk, hogy mihez kellene forrást biztosítani” – fogalmazott Ferjancsics László a Vácért Lokálpatrióta Egyesület elnöke, akinek, mint a videóban is látható ismét nem adta meg a szót a szavazást megelőzően Matkovich Ilona balliberális polgármester. Valójában azonban az előterjesztés mellékletében elég részletes leírás olvasható arról, hogy mit tartalmaz a szerződés. Az viszont valóban nem szerepel, hogy konkrétan mely fellépő állna színpadra, de ez persze költségfüggő is.
Kiderült, viszont az, hogy elköltötték, nincs ott a pénz a kiemelt rendezvényekre – ezt maga Kiss Zsolt alpolgármester ismerte el
Az előterjesztés szerint 3 millió forintot biztosítottak volna a képviselők a Levi’s Event Kft. számára. Kiss Zsolt azt is leírja az előterjesztésében, hogy a Polgármesteri Titkárság egyéb kiemelt rendezvények során jelenleg nem áll rendelkezésre a szükséges összeg, ezért a Polgármesteri Titkárság Gyermekek Táboroztatása soráról 1.000.000 forintot, a Finn Diákcsere Program soráról pedig 2.000.000 forintot csoportosítana át. A baloldali alpolgármester az ülés keretében azt is elismerte, hogy a kiemelt rendezvényekre év elején elkülönített 11 millió forintból 5 millió már nem áll rendelkezésre.
„11 millió forint volt ezen a soron korábban meghatározva, amiből 5 millió forint ugye elkerült. Most ebből az 5 millió forintból kerülne vissza gyakorlatilag 3 millió forint” – fogalmazott Kiss Zsolt.
Tehát Kiss Zsolt elmondása szerint nem volt pénz a kiemelt rendezvények soron, ezért kellett a titkárság egyéb sorain lévő összegből átvezetni forrást.
Ám a képviselő-testületi ülésen megváltozott a napirendi pontok sorrendje. Az ülés elejére került a költségvetési rendeletmódosításról szóló előterjesztést. Mint arról már beszámoltunk, Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjének javaslatát támogatta a képviselők többsége. A kormánypárti önkormányzati képviselő azt javasolta, hogy a Polgármesteri Titkárság Finn Diákcsere Program soráról kétmillió forintot csoportosítanak át arra, hogy Vác városa járőrözési órákat vásároljon a rendőrségtől. Szabó Csaba ekkor hozzászólásában jelezte, hogy Kiss Zsolt alpolgármester biztosan „lesz olyan kreatív, és meg tudja ugrani azt a feladatot”, hogy talál más forrást az Adventus Domini rendezvénysorozat hiányzó 2 millió forintjára. Kiss Zsolt már ekkor jelezte, hogy ezt meg lehet oldani. Ezt aztán később meg is erősítette az ülésen a rendezvénysorozat tárgyalásakor. „A finn csereprogram kikerül és ennek a helyére kerül be, hogy működési céltartalék terhére 2 millió forint” – jelentette ki az alpolgármester.
Ezt követően kezdődött meg a vita arról, és vártak volna választ a képviselők arra, hogy valójában mi oka van annak, hogy idén a város nem maga szervezi meg az adventi programsorozatot. Emellett többen hívták fel a figyelmet arra is, hogy az előterjesztés nem tartalmazza a konkrét terveket, így nem tudni, hogy pontosan mire fizetne ki a város 3 millió forintot.
„Akkor most úgy kell szavaznunk egy rendezvényről, hogy nem tudjuk, hogy miért fizetünk? Kifizetünk 3 millió forintot, csak nem tudjuk, hogy mire. Nem tudjuk, hogy mik lesznek a programok. Akár 3 millió forintért lehet az is, hogy egy személy minden hétvégén énekel egy gitárral, mert nem tudjuk, hogy mi van benne” – hívta fel a figyelmet Szabó Csaba. Kiss Zsolt úgy reagált, hogy ő most arra kéri a felhatalmazást a testület részéről, hogy a mikor, és mennyiből kérdésre szülessen válasz.
De éppen ezzel volt gondja a képviselőknek. „Legalább akkor mondják azt őszintén, hogy nem gondolták, hogy meg fogjuk kérdezni, hogy milyen programok lesznek. Mi sem tudjuk, hogy milyen programok lesznek, de kifizetjük a 3 millió forintot, plusz a bérleti díjakból befolyó összeget megkapja a vállalkozó. Ez csak jó lett volna, ha már önök így jönnek ide, hogy tudják mit szeretnének szervezni” – reagált Szabó Csaba rámutatva, hogy erről egyébként előzetesen kellett volna döntenie az Emberi Kapcsolatok Bizottságának, mivel az Adventus Domini települési kulturális rendezvények minősül. Mint ilyen akkor arról előzetesen szükséges tárgyalnia a szakbizottságnak, ám ez sem történt meg.
Makrai Zsolt arról beszélt, hogy az az összeg amiről döntenek mehetne akár a művelődési háznak, melynek egyébként „kutya kötelessége bevételt termelni a többi kft. mellett.” Rosta Zoltán is arra mutatott rá, hogy Vác városa így egy igen jelentős bevételi forrást enged át a fent említett cégnek.
Ferjancsics László módosító javaslattal élt. Az eredeti határozati javaslatban megfogalmazott összeget úgy módosította, hogy az eredeti 3 millió forintos összeg helyett másfél millió forint szerepeljen. Ehhez értelemszerűen működési céltartalékból csak 500 ezer forint került volna át. Javaslatát az összeg csökkentésére a képviselők nem támogatták. Ferjancsics László még a szavazást megelőzően szeretett volna hozzászólni, a felvételek szerint a neve is szerepelt a kijelzőn. Ő maga és mások is jelezték, hogy Matkovich Ilona nem zárta le a vitát így még hozzászólhat. A Vác Online felvételén az is hallható, hogy még a jegyző is figyelmezteti arra, hogy nem zárta le a vitát, ám Matkovich ennek ellenére nem adta meg a szót.
Annyira aggódik az adventi programok miatt Matkovich Ilona, hogy rendkívüli ülés összehívása helyett a Facebook oldalán kelti a pánikot
Lapunk úgy értesült, hogy a jövő heti rendkívüli képviselő-testületi ülést sem Matkovich Ilona kezdeményezte. Szabó Csaba megkeresésünkre közölte, hogy október 16-án délelőtt 10 óra körül kapták meg az erről szóló e-mailt a képviselők Ferjancsics Lászlótól, majd a hivatal csak ezt követően, déltől kezdte el időpont egyeztetésre felhívni a grémium tagjait.
Tehát Matkovich Ilona ahelyett, hogy határozott lépéseket tett volna annak érdekében, hogy az adventi rednezvénysorozat helyzete megoldódjon, miután kiderült, hogy az erre szánt pénz nem áll rendelkezésre, a közösségi médiában kezdett hisztéria és pánikkeltésbe. Elhallgatta a rendelkezésre álló információk jelentős részét, de még csak nem is ő kezdeményezte a rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását.
Loksa Levente is reagált: a vásárt eddig is ők szervezik immár négy éve, ahhoz az önkormányzat nem járult hozzá. A színpadi programokat pedig másfél millió forintból is meg tudják oldani, igaz akkor nem sztárfellépők érkezek Vácra
Szó sincs tehát arról, hogy képviselők szavazták volna le, vagy veszélyben lenne Vácon az adventi vásár. Az ügyben lapunk megkereste a rendezvény főszervezőjét Loksa Leventét, aki arról adott tájékoztatást, hogy a közel tíz éve zajló rendezvénysorozat adventi vásár részét vette át csapata négy évvel ezelőtt, miután addig csupán négy-öt fabházból állt a vásár, és tették azóta a térség egyik kiemelt adventi rendezvényévé. „2010-től 2020-ig körülbelül öt vásáros próbálkozott teljes csöndben, és nem voltak reggeltől estig nyitva” – húzta alá Loksa Levente, aki hangsúlyozta, hogy ő ehhez eddig is csak a területet kapta az önkormányzattól, pénzt nem.
Tisztázta, hogy idén merült föl először, hogy amennyiben a művelődési ház – csakúgy mint a Vigalom esetében- visszalép a szerződéstől a színpadi programokra vonatkozóan, akkor cégük készen áll arra, hogy ezt megoldja. Lapunk arra vonatkozó kérdésére, hogy ez akkor is fennál-e, ha nem három, hanem csupán másfél millió forintot biztoít erre az önkormányzat úgy reagált, hogy ebben az esetben vélhetően a sztárfellépők nélkül, de akkor is biztosítani fogják tudni a színpadi programokat, ebben az esetben amatőr fellépőkkel. Azt hangsúlyozta, hogy a faházak csak fele a Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft. tulajdona, a másik fel a cégüké. Arról is beszélt, hogy lehet, hogy sok képviselő nem tudja, de a költséget nem csupán a színpadi programok jelentik. Elmondása szerint a beszedett bérleti díjakból körülbelül 3-4 millió forintot vissza kell forgatniuk a vásárba. „A szállítás, szerelés, szemétszedés, áramkiépítés, áramügyelet, díszítés és őrzés díját mind mi álljuk” – sorolta, hozzátéve, hogy csak az őrzés költsége meghaladja az egymillió forintot, de díszítés is eléri a negyedmillió forintos összeget. A negyven napon át tartó programsorozat állandó napi jelenlétet is követel hangsúlyozta a főszervező.
A városi honlapon elérhető előterjesztések szerint tehát ismét a képviselők elé kerül a rendezvény ügye, kiegészülve ezúttal a szilveszteri programokkal is.
