A váci közrend-közbiztonság több sebből vérző ügye kapcsán az is fontos részeredmény, hogy végre bilincs kattant egy, a gyanú szerint több hónapon át számos bűncselekményt elkövető delikvens kezén, az eddigi információk alapján az illető drogozott, rabolt, lopott.

A váci rendőrök Vác-Deákváron letartóztatták a 33 éves P. Gyulát, aki több hónapja bujkált a hatóságok elől, a férfi a rendőröket meglátva futásnak eredt, de a járőrök gyorsan utolérték és elfogták.
Az illető menekülés közben eldobott egy airsoft fegyvert, amit a nyomozók később megtaláltak, a szökevény ruházatából pedig több, alufóliába csomagolt, kábítószergyanús anyag és egy üvegpipa került elő, az elfogott körözött drogtesztje THC-ra pozitív eredményt mutatott.
A férfi ellen több körözés is érvényben volt, mivel a gyanú szerint idén február és augusztus között sorra követte el a vagyon elleni bűncselekményeket.
Az igen hosszú nyomozás során feltárt lajstrom afféle Krasznahorkai László-stílusú végeláthatatlan körmondatban így foglalható össze:
Február 9-én egy boltban három üveg whiskyt rejtett a táskájába, február 25-én egy drogériában kozmetikumokat és parfümöket lopott, rövid szünet után május 13-án hajnalban egy üzletbe ment be, ahol a pénztárgépben és a fiókokban kutatott, de a riasztó megszólalt, így zsákmány nélkül menekült el, május 19-én egy büfé ablakát feszítette fel, ahonnan pénzt, élelmiszert és üdítőket vitt magával, augusztusban, Vác belvárosában egy szépkorú nő nyakából kitépte az aranyláncot, majd pár nap múlva ugyanezzel a módszerrel egy bankautomatánál lévő nőtől vette el az ékszert, később pedig egy vonaton utazó nő nyakából lopott el nyakláncot, augusztus második felében Szobon egy zöldséges bódéba is betört, ahonnan készpénzt, italokat és élelmiszert zsákmányolt…
Az azóta letartóztatásban lévő férfinak most rablás, lopás, betörés és kábítószer birtoklása miatt kell felelnie.
Forrás: police.hu, vac.hu