Október 4-én Budapesten, a Magyar Szentek templomában ünnepi hálaadó szentmisével kezdődött a XIV. Caritas Hungarica díjátadó ünnepség. A Katolikus Karitász elismerésében ezúttal 34 önkéntes részesült, akik hosszú éveken át kiemelkedő hűséggel és szeretettel végezték karitatív szolgálatukat a rászorulókért. A Váci Egyházmegyénkből Hutyánszki Pálné, Szalai Jánosné és Szegeczky Tibor Pálné kapták meg a rangos elismerést.
A Katolikus Karitász által 2012-ben alapított Caritas Hungarica díjat azok az önkéntesek kapják, akik hosszú idő óta kiemelkedő szorgalommal szolgálják a rászorulókat, áldozatos munkájuk a magányosak, betegek, fogyatékossággal élők és a társadalom peremére sodródott emberek és családok mindennapjaiban hoz enyhülést és reményt. Kiemelt üzenetként hangzott el a személyesség fontossága: a szegényekhez, betegekhez és kitaszítottakhoz való fizikai és lelki közelség. A szentbeszéd a „személytelenség már-már diktatúrájával” szemben a személyes jelenlétet és a konkrét, emberséges gesztusokat sürgette. A szolgálat három gyakorlati alapelveként a figyelmesség, a tisztelet és a szeretet jelent meg.
A Katolikus Karitász kiemelt feladatának tekinti, hogy elismerje és értékelje önkéntesei sokrétű, példaértékű szolgálatát, amelyet különböző szociális területen, országszerte végeznek, a díj célja nem csupán a személyes áldozatvállalás megbecsülése, hanem az önkéntesség társadalmi megbecsültségének erősítése, valamint a jótékonyság és a karitatív tevékenységek iránti elköteleződés ösztönzése is.
A díjátadó ünnepséget hálaadó szentmise vezette be, amelyet Fekete Szabolcs Benedek, a Karitász püspök-elnöke celebrált paptestvérek körében, a homíliában Assisi Szent Ferenc rendkívüli életpéldájára és szolgálatára hívta fel a figyelmet két pillért emelve ki: a kiengesztelődésből fakadó békeszolgálatot és a személyesség kultúráját.
Szabolcs püspök felidézte Szent Ferenc bátor, párbeszédre épülő tettét a keresztes háborúk idején: nem a fegyverek erejében bízott, hanem a tiszteletteljes kommunikációban, amely képes áthidalni a szakadékokat.
A főpap a mai kor kihívásai között az egységet romboló viszályokat, pletykát és rágalmat nevezte meg, s arra buzdított, hogy a plébániákon, csoportokban, családokban a hívek legyenek a béke eszközei.
A díjátadó ünnepségen, melyen Klaus Höhn, a segélyszervezet németországi nagykövete is jelen volt, idén harmincnégy díjazott vehetett át Caritas Hungarica díjat. Őket Zagyva Richárd, a Karitász országos igazgatója köszöntötte, a szolgáló szeretet értékét hangsúlyozva. Mint mondta: „Csodálatos ajándék, kegyelem az, ha felismertük, hogy az irgalmas szeretet kézzel fogható, életszagú gyakorlása a küldetésünk, a feladatunk. Jézus Krisztus mutatta meg nekünk, hogy az igazi erő nem a hatalomban és a vagyonban rejlik, hanem az együttérzésben, a másik ember mellett való kiállásban.” Rámutatott arra is, hogy mások szolgálatának gyümölcsei nem statisztikákban mérhetők, hanem egy-egy mosolyban, gesztusban mutatkoznak meg.
Hangsúlyozta, hogy a díjazottak életük részévé tették a segítést, és állhatatosan jelen vannak a legnehezebb helyzetekben is, ők a csendes építői egy emberibb, testvéribb világnak.
A kitüntetésben részesülők elismerő oklevelet, egy különleges karitász-jelvényt és a díjazottakat méltató kiadványt vehettek át Fekete Szabolcs Benedek püspök elnöktől, Zagyva Richárd országos igazgatótól, és egyházmegyei igazgatójuktól.
Jelenleg a Katolikus Karitász országos hálózatában 16 egyházmegyei központban, több mint 800 csoportban közel tízezer alkalmi vagy állandó önkéntes végez szolgálatot a rászorulókért.

Caritas Hungarica-díjasok a Váci Egyházmegyéből
Hutyánszki Pálné: Évtizedek óta odaadó szívvel és fáradhatatlan munkával szolgálja a magyarnándori közösséget. A helyi karitász csoport vezetőjeként a szervezés mellett, személyesen is jelen van minden segítő tevékenységben. Lelkiismeretesen törődik a szegényebb sorsú emberekkel – fiatalokkal, idősekkel és rászoruló családokkal egyaránt. Az év kiemelt időszakaiban, a nagyböjti és adventi időben, irányítása alatt a közösség élelmiszert vásárol, csomagokat állít össze és juttat el a rászorulókhoz. Mindezt nemcsak szervezői képességeivel, hanem személyes példamutatásával is erősíti. Szolgálata azonban nem áll meg az anyagi segítségnyújtásnál: a lelki háttér megteremtésében is kulcsszerepet játszik. Sekrestyésként és imacsoportok vezetőjeként biztosítja, hogy a közösségben a segítő tevékenységet mély lelki tartalom és hitbeli erő kísérje.
Szalai Jánosné: A kerepesi karitász csoport megalakulása óta a közösség tagja. Évek óta 7-8 családot és egyedülállót támogat, rendszeresen látogatja őket, figyelemmel kíséri sorsukat, és lehetőségeihez mérten segíti őket. Hosszú éveken keresztül szervezte a Szent Anna templomba érkező zarándokok megvendégelését. A plébánia lelki életében aktívan részt vesz, ha egészsége engedi, naponta járul szentáldozáshoz. A 24 órás szentségimádásokat havonta szervezi, szervezte. A templomhoz kötődően az oltárterítőket mossa-vasalja, az egyházi ünnepeknek megfelelően gondosan cseréli, ezzel is emelve az ünnepek méltóságát.
Szegeczky Tibor Pálné: Kisebb megszakítással közel tíz éve vezeti a verőcei Szent Erzsébet karitász csoportot. Ötgyermekes édesanyaként odaadó, lelkes, fáradtságot nem kímélő szeretettel, gondossággal és nagy energiákkal dolgozik a településen élő szegény sorsú családok, bajba jutott emberek életkörülményeinek javításán. Amellett, hogy lelkesítő szeretetével sikerült némiképpen megfiatalítani a karitász csoportot, szívügyének érzi a fiatal nemzedék bevonását a karitatív, másokon segítő munkába. Az egyházközségi adományozókon túl igyekszik megszólítani a település vállalkozóit és azokat is, akik nem kapcsolódnak közvetlenül az egyházhoz. Hangsúlyozandó karitász munkájában, hogy nem csak az anyagi segítség előteremtésén és megvalósításán fáradozik, hanem ugyanolyan fontosnak tartja a magányosság, elszigetelődés szenvedésének enyhítését és az emberek lelki töltődésének segítését. Ezzel a céllal, vezetése alatt a karitász csoport immár több alkalommal szervezett az egyházközségben élő idősek és tinédzser fiatalok számára közös délutánt, ahol a generációk találkozása rendre nagy élményt és feltöltődést jelent minden résztvevő számára.
Forrás: Magyar Kurír, Szabados Edina/Katolikus Karitász, fotó: Vermes Tibor/Katolikus Karitász, Váci Egyházmegyei Karitász
