Minden parkolóhely számít Alsóvárosban – ezzel a felütéssel kezdi saját közösségi médiás oldala egy friss bejegyzését Ferjancsics László, a városrész egyik képviselője, korábbi alpolgármester.

Így folytatódik az információközlő bejegyzés:
„Javaslatomra új parkolók épültek, valamint régi, használaton kívüliek tisztultak meg akadályoktól és növényektől, és felfestésekkel is segítettük az autósok beállását.
Kezdeményezésemre egy új irányba is elmozdult az önkormányzat: lakótelepek melletti, magántulajdonban lévő rész beépítését engedélyeztük nagyszámú garázzsal. Mindez a volt Tungsram területén a Törökhegyi utcához közeli részt érinti, ahol az építési szabályzat két hete elfogadott módosítása értelmében akár több, mint száz garázs és hasonló számban tárolók épülhetnek.
Ma Alsóvárosban kevés garázs van, ritka az eladási vagy kiadási hirdetés is. Az remélhető a jelentős számú építésüktől, hogy a lakóterületi közelség okán is sokan élnek majd a lehetőséggel, és autóikat inkább a modern, részben őrzött területen lévő építményekben tárolják majd. Ezzel csökkenhet a közterületi zsúfoltság, a szabad parkolóhelyek száma is növekedhet.
A volt Tungsram területén való garázsépítés idejéről még nincs biztos információ, a munkák megkezdéséről is tájékoztatást fogok adni.”

