Csak visszafogottan gyűjtögették a pontokat a VVLSE utánpótlás csapatai a legutóbb mérkőzéseiken, három gárda is döntetlent játszott soros ellenfelével.
U15: Vác VLSE – Eger: 1–1
A VVLSE gólszerzője Horváth Márk
Nagy Gábor edző értékelése:
„Sajnos a mai napon nem sikerült hazai pályán győznünk, mert a mérkőzés elején nem tettük bele azt a melót, amit kellett volna, utána pedig nem tudtunk élni a kínálkozó lehetőségeinkkel, így hiába voltunk nagy mezőnyfölényben, meg kellett elégednünk az 1 ponttal.”
U16: Ikarus – Vác VLSE: 4–4 (2–1)
VVLSE gólszerzők: Haljárszki (2), Gergye, Pápa
Greff Ádám edző nyilatkozata:
„A nézők biztosan jól szórakoztak, mert egy gólgazdag, fordulatos meccs volt. Edzői szemmel viszont csalódott vagyok. Kétszer vezettünk, kétszer álltunk vesztésre, így igazságos döntetlen született.”
U17: Griff&Bulls – Vác VLSE: 1–0
Balogh Csaba edző nyilatkozata:
„Borzalmas körülmények között játszottunk. A 10. percben emberhátrányba kerültünk egy kiállítás miatt, majd a 30. percben sérülés miatt cserélnem kellett egyik meghatározó játékosomat. Ennek ellenére a csapat végig hősiesen küzdött, de sajnos az ellenfél egy büntetőből szerzett góllal megszerezte a győzelmet.”
U19: Vác VLSE – Eger SE: 1–1
VVLSE gólszerző: Jakobszen Dávid
Forrás: VVLSE
