A Váci Kajak-Kenu (korábban Váci Hajó) SE versenyzője, Sellyei Csanád bronzérmet szerzett a Győrben rendezett maratoni kajak-kenu világbajnokságon a sportág egyik királyszámában, a felnőtt férfi kajak egyesben.
Sellyei Csanád remek teljesítménnyel rukkolt elő a férfi kajakosok klasszikus távú, 29,2 kilométeres versenyében a győri kajak-kenu maraton világbajnokságon, sikerének köszönhetően a nemzeti válogatott hét év szünet után könyvelhet el ismét vb-dobogós helyezést ebben a számban.

Összefoglaló az M4 Sport nyomán:
„A versenynap utolsó döntője gyakorlatilag már kevéssel a rajt után eldőlt, a kétszeres címvédő dán Mads Pedersen ugyanis hamar az élre állt, és olyan tempót kezdett el diktálni, amit nem bírtak az ellenfelek. A folyton változó létszámú üldözőbolyban ott volt a két magyar, a Ferencváros rutinos kajakosa, az 5000 méteren világ- és Európa-bajnok, 31 éves Noé Bálint és a váciak 2003-as születésű versenyzője, Sellyei Csanád is. Féltávnál a dán óriási előnnyel vezetett, Sellyei ekkor a hetedik, Noé pedig a 12. volt a rangsorban, amelyben – japán színekben – ott lapátolt a korábban a magyar kajak négyessel világbajnok Gyökös Lajos is, aki 45 évesen vállalta az indulást. Pedersen folytatta magányos diadalmenetét – a táv kétharmadánál már 300 méterrel vezetett -, mögötte pedig egy négyes és egy ötös csoport alakult ki, előbbiben Sellyeivel, utóbbiban Noéval.
A hajrához közeledve Sellyei, a mezőny két dél-afrikai résztvevője, Nicolas Notten és a 2022-ben győztes Andrew Birkett, valamint a francia Jeremy Candy küzdött az ezüst- és bronzéremért, aztán az utolsó futószakaszon Notten és Candy is hibázott. Birkett és Sellyei viszont tökéletesen szállt vissza a hajójába, ezzel eldőlt a további érmek sorsa: előbbi lett a második, utóbbi pedig a harmadik, míg Noé Bálint tizedikként ért célba. Magyarország legutóbb 2018-ban, a második helyen végző Boros Adrián révén szerzett érmet ebben a számban.”
Fotók: Magyar Kajak-Kenu Szövetség/Váci Kajak-Kenu SE
