A Váci Férfi Kézilabdázásért Alapítvány hívja és várja az új csatlakozókat elsősorban az U16/U18-as keretbe, de természetesen a többi utánpótláscsapatba is a kisiskolás szivacskézilabdásoktól kezdve egészen U20-ig, érdeklődni a vacikezi@gmail.com e-mail, Facebook-on vagy Instagram-on egyaránt lehet!
A klub közösségi média oldalán Miklián Dávid, az NB II-es csapat vezetőedzője visszatekintett a bronzéremmel zárult 2024/2025-ös szezonra, de már a jövőre is fókuszált helyzetértékelő nyilatkozatában.
„Szerintem reális a harmadik helyezésünk. Ahogy mondtam már korábban is, eléggé hullámzott a teljesítményünk, főleg ősszel, úgyhogy ennek köszönhetően reális ez a harmadik hely. Mindenképpen pozitív a januártól kezdődő időszakunk, amikor csak egy vereséget szenvedtünk el, a többi meccsünket megnyertük. Így utólag, minden tényezőt figyelembe véve, én örülök a bronzérmes pozíciónak.
Mi lehet a cél a következő szezonra?
Mindenképpen megpróbálunk előrébb lépni a következő szezonra. Ehhez persze, egy még stabilabb teljesítményre lesz szükség, illetve reméljük, hogy egy kicsit szerencsésebbek is leszünk, főleg a sérüléseket tekintve, amik idén azért rendesen megnehezítették a helyzetünket. Továbbá az is nagy kérdés, hogy hogyan alakul majd a csoportbeosztásunk. De mindentől függetlenül szeretnénk, ha feljebb tudnánk majd lépni a dobogón.
A csapat magja vélhetően megmarad, mennyiben várhatók változások a keretben?
Sajnos, a jobbszélsőink egy időre kiestek, hiszen Ádám Gergőnek és Faragó Gergőnek is elszakadt a térde tavasszal, úgyhogy jobbszélre mindenképp szereznünk kell majd embert. Egy biztos érkezőnk már van beálló/hármasvédő pozícióra, akit majd nemsokára bemutatunk. Rajta kívül talán még egy-két ember fog érkezni erősítésként, de a csapat magja az megmarad.
– Mi volt a legemlékezetesebb pillanat az idény során?
Hát, talán a Salgótarján legyőzése hazai pályán, akik ugyebár később megnyerték a bajnokságot is. Az egyetlen vereségüket tőlünk szenvedték el egy hatalmas hangulatú mérkőzésen, ami során végig mi mutatkoztunk jobbnak. Egy évvel korábban se múlt sokon a bravúr a váci meccsünkön, de akkor a végét nem bírtuk. Most ez máshogy volt, szerencsére. Nagyon jó érzés volt, hogy hazai pályán, szép számú nézőközönség előtt, egy ilyen kaliberű csapat ellen nem csak, hogy egy jó meccset játszottunk, hanem le is tudtuk győzni őket.”
A VFKA háza táján utánpótlás fronton több változás is lesz nyáron a szakmai stáb összetételében, nem folytatja a munkát a klubnál Doroszlai Balázs, Dudoli Márk, illetve Soós Anna, a helyükön hamarosan csatasorba állnak az új szakemberek.
„A távozóknak köszönjük az elmúlt években nálunk végzett munkájukat, illetve hogy a felnőtt csapatunk NB II-be jutása után tevékeny részesei voltak utánpótlásunk beindításának! Sok sikert kívánunk a továbbiakra is!” – zárul a helyzetjelentő bejegyzés a klub közösségi média oldalán.