A Váci FKA újabb NB II-es bajnoki bronzérmében oroszlánrészt vállaló, januárban ide igazolt Rozmán Bence a teremszezon végeztével homokra cserélte a játékteret, hiszen a strandkézilabda is a szenvedélyei közé tartozik, a nyár indításaként az EHF ebt sorozat szíciliai nagydöntőjében szerepelhetett az SC Squadra Buda tagjaként, s végül a legjobb nyolcig jutottak.
„Egy ilyen torna legfontosabb mérkőzése mindig a negyeddöntő, ott dől el, van-e esélye egy csapatnak az érmekért harcolni vagy sem. Véleményem szerint ez a társaság képes lett volna erre, de az apró hibák nem fértek bele. Kicsit szomorú vagyok, mert talán már a kezünkben volt a legjobb négy közé jutás, azonban most is felejthetetlen élményekkel gazdagodtam és szerintem ez az egyik legfontosabb ebben a sportban. Büszke vagyok a csapatra, mert mindenki tudása legjavát nyújtva teljesített, így sikerült Európa 6. legjobb csapataként végezni. Ezen a hétvégén főként védekezésben számított rám a stáb, igyekeztem maximálisan megoldani a rám bízott feladatokat. Örülök és büszkeséggel tölt el, hogy öt kiváló védő mellett engem is jelöltek az all-star csapatba. Ezek a dolgok erősítenek meg abban, hogy megéri a befektetett munka” – nyilatkozta a VFKA közösségi média oldalán közzétett interjúban Rozmán Bence.
A játékost valószínűleg számításba veszi a szakvezetés a törökországi strandkézilabda Európa-bajnokságon résztvevő válogatott összeállításakor, a tornára címvédőként utazik majd a magyar csapat.
– Remélem, én is a válogatott segítségére lehetek Alanyában a kontinenstornán. Áll még előttünk pár kemény hét a felkészülésből. Biztosan mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy ezt egy nemzeti csapathoz méltóan végezzük el, és sikerüljön a címvédés! Ezúton is köszönöm szépen a váciak folyamatos támogatását! – nyilatkozta Rozmán Bence.