„Időtálló szentségek – várostörténeti kitekintés a betegek szentségén keresztül” a címe a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény május 8-án nyíló új időszaki kiállításának, a tárlat kapcsolódik a „Vác 950” sorozathoz, a város első írásos említésének évfordulójához.
Vác története elválaszthatatlan a Szent István által alapított egyházmegyétől, így a gyűjtemény munkatársai fontosnak tartották, hogy a kiállítóhely is bekapcsolódjon a várostörténeti ünnepségekbe a Katolikus Egyház jelenlétét különleges módon, a szentségeken keresztül bemutató formában.
Elsőként a betegek szentségével ismerkedhetnek meg a látogatók, mivel a gyógyulás mindenkor az élet fontos meghatározója; a Covid-járvány alatt a legmodernebb kor embere is megtapasztalhatta, milyen nagy kincs az egészség, a testi-lelki jóllét.
A látogatók megismerhetik a szentség feladásához kapcsolódó imákat, a liturgiában használt gyógyító olajok összetételét és alkalmazását, illetve a betegápolással hivatalosan is foglalkozó irgalmasrendiek váci, valamint magyarországi működését.
A kiállítást – mely január 31-ig tekinthető meg – Dr. Varga Lajos segédpüspök, általános helynök, az OKGYK igazgatója ajánlja a látogatók figyelmébe a május 8-án, csütörtökön 16.30 órai kezdettel tartandó ünnepélyes megnyitón.
Szeptember és december között egyéb programok, előadások is kísérik majd a kiállítást, melyekről a https://puspokvac.hu/ weboldalon, illetve a gyűjtemény Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.