A Váci Madách Imre Gimnáziumban keletkezett ivóvíz problémát a fenntartó Váci Tankerületi Központnak jelentős erőfeszítéseknek köszönhetően sikerült megoldania – írja Váci Tankerületi Központ a lapunkhoz is eljuttatott közleményben.
Korszerű technológiával ellátott víztisztító eszközöket építettek ki, az érintett vízcsöveket kicseréltették, és új csapokat szereltek fel az intézményben. A beruházás részeként a földszinti fiú mosdóban található víz bekötést szétszerelték, a korrodált elemeket feltárták és kicserélték. Új szakaszolásokat alakítottak ki, amelynek köszönhetően lehetőség nyílt a II. emeleti mosdó korszerűsítésére. Ennek köszönhetően egy új ivókútból ihatnak a tanulók, akár a kulacsukat is megtölthetik. Ezen felül szintén ezen az emeleten egy új technológiás, víz utókezelő berendezést szereltek fel, így teljességgel ki lehet zárni az ólomszennyeződést.
Azt is közlik, hogy a beépíthető ólomszűrő ivóvízbiztonsági engedéllyel rendelkezik, a megfelelő műszaki dokumentáció és a vizsgálati eredmények is rendelkezésre állnak. A fenntartó jelezte a váci járási kormányhivatalnak az új technológia beszerelését, amelyet határozatával tudomásul vett.
„A szűrőket rendszeresen cserélni kell, ennek érdekében külön almérőt is beszereltettünk, amelyet a gimnáziummal közösen ellenőrzünk a jövőben, a megadott időközönként” – fogalmaznak a közleményben.
A járási kormányhivatal megszüntette az ivóvíz fogyasztási tilalmat
A munkálatok befejezését követően az illetékes hatóság ismét mintát vett, többször is a vezetékes vízből. Az eredmények minden mintavételi pont vonatkozásában megfelelnek az egészségügyi határértéknek, valamennyi mintavétel „megfelelő minőségű ivóvíz” minősítést kapott.
Ezért a járási kormányhivatal megszüntette az ivóvíz fogyasztási tilalmat és az átmeneti vízellátási rendelkezéseket, egyben kötelezte a fenntartót az intézmény belső ivóvízhasználatának rendszeres, félévente történő vizsgálatára. Ezzel a régóta fennálló probléma megoldódott, a gimnáziumban a vezetékes ívóvíz rendelkezésre áll mindenki számára és a kellő mennyiségben.
A Váci Tankerületi Központ a gimnáziummal karöltve megoldotta az intézmény ivóvíz-ellátását
A Váci Tankerületi Központ a gimnáziummal együttműködve a határozatban foglaltakat betartja és ellenőrzi. Mindezeken felül további vízpalack-töltő, ivóvízállomást telepít a következő időszakban, amelyek ólommentes tanúsítvánnyal is rendelkeznek majd, és megfelelnek a vonatkozó követelményeknek. A Váci Tankerületi Központ a gimnáziummal karöltve megoldotta az intézmény ivóvíz-ellátását, ezzel az iskolában tanuló 699 fő tanulónak, 85 fő alkalmazott ivóvízellátását rendezett körülmények között biztosítja a továbbiakban.