„Nem várt pofonba szaladt bele a Budapestről szerkesztett Váci Hírlap, amikor az oldal a húsvéti csomagosztásról hazudozott”- így kezdődik az ügyről szóló legújabb bejegyzés a Vác és környéke és Ferjancsics László képviselő közösségi média oldalán.
Idézzük a bejegyzés folytatását: „Azt állították, hogy a rászorulókat azért nem tudja támogatni az önkormányzat, mert a Fidesz és a két DK-s képviselő miatt felmondták annak a személynek a városházi szerződését, aki ezt intézte. Csakhogy ezt maga az érintett cáfolta egy általa közzétett hozzászólásban. Azt írta a valótlanságoktól hemzsegő cikk alá, hogy »biztosan tudom, hogy a szerződésemet nem a megnevezett képviselők szüntették meg«. A lejárató cikket cáfoló hozzászólást erősíti, hogy azzal való egyetértését a területért felelős alpolgármester, Inotay Gergely is kifejezte. Az így megtámogatott cáfolattal egyre erősebb a gyanú, hogy a polgármesternek van köze a kialakult helyzethez. Matkovich hatalmi játszmájának levét úgy tűnik tehát, hogy a rászorulók ihatják meg.”