„Kellemes virágvasárnapot” – mindössze ennyit reagált szűkszavúan testőrei, és az önkéntesek gyűrűjében körülvéve, a sajtótól meglehetősen agresszíven elzárva a Vác Online kérdésére Magyar Péter a Tisza Párt elnöke, akit arról próbáltunk volna kérdezni, hogy valóban készítik-e elő EP-képviselőjük Kollár Kinga lemondását, miután a pártközeli 21 Kutatóközpont erről készíti felmérését a Magyar Nemzet információi szerint.
Vácon több tiszás szimpatizánssal beszélgetve a válaszok szerint elutasítják és nem értenek egyet Kollár Kinga tiszás EP-képviselő botrányos kijelentéseivel, aki a költségvetési ellenőrző bizottság ülésén „hatékonynak” nevezte ugyanis a hazánknak járó uniós források visszatartását.
Stábunkat nemcsak Magyar Péter testőrei inzultálták, hanem az önkéntesek is, köztük az eddig jobbikos Kászonyi Károly is, aki ahogy azt már többször tette ismét akadályozta, hogy felvételeket készítsünk.
De olyan önkéntes is volt, akire a a saját rendezvényük szervezője szólt rá, hogy fejezze be stábunk követését, a munkában való akadályozását.
Magyar Péterhez, még a helyi ES TV stábját nem engedték oda, bár ők egy körrel beljebb jutottak a szimpatizánsok gyűrűjén át. Ám hiába kértek interjút, nekik sem adott Magyar Péter, akinek a testőrei stábunk operatőrét több alkalommal arrébb lökték, és azzal fenyegették, hogy rendőrrel vitetik el a helyszínről.
A Tisza Párt elnöke beszédében az eddigi ígéreteit ismételte meg Vácon is. Magyar Péter beszédében kijelentette, hogy a Tisza Párt nem fog csalódást okozni, és azt is közölte, hogy haza fogják hozni az uniós forrásokat. Ezen kijelentéséről a helyszínről távozó pártelnököt a testőrei és a kezüket fogó őt kísérő önkéntesek akadályozása ellenére próbáltuk szóra bírni. Azt kérdeztük, hogy nem gondolja-e azt, hogy Kollár Kinga elszólása igen nagy csalódást okozott, de erre is csak kellemes virágvasárnapot kívánt Magyar Péter. A további kérdések elő a testőrök futva kísérték Vácon a Tisza Párt elnökét, erről hamarosan videót is közlünk.
Mint ismert párttársa Kollár Kinga úgy fogalmazott, hogy: „Nyugodtan mondhatjuk, hogy a kondicionalitási eljárás nagyon hatékony, nagyon hatékonyan befolyásolja a magyarok mindennapi életét. Ennek van pozitív oldala: a magyar emberek romló életminősége erősítette az ellenzéket.” Emellett azt is közölte a Tisza Párt EP-képviselője, hogy „Magyarként azt kell mondanom, hogy a jogállamisági eljárás nagyon hatékonynak bizonyult, mert megközelítőleg 21 milliárd eurót függesztettek fel, az RRF programból 50 kórházban lehetett volna felújítást végezni, amiből nem lett semmi.”
Mint arról már írtunk, ezzel kapcsolatban Rétvári Bence a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője közölte: „Mondjuk ki, amit a tiszások tettek Brüsszelben, az megbocsáthatatlan. Azért dolgoztak, hogy a magyar kórházakban kevesebb felújítás legyen. Azért dolgoztak, hogy a várólisták hosszabbak legyenek. Azért dolgoztak, hogy a kórtermekben kevesebb légkondícionáló legyen. Azért dolgoztak, hogy a szülészeten, vagy a sürgősségeken kevesebb új műszer, kevesebb felújított kórterem legyen. Az az ember tényleg agyhalott, aki arra büszke, hogy 50 magyar kórház felújítását akadályozta meg a Tisza Párt” – fogalmazott Rétvári Bence utalva arra a hangfelvételre amin az hallható, hogy Magyar Péter agyhalottnak nevezi a pártjának EP-képviselőit.
A Márvány téren legalább hat Tisza stand is a téren volt az önkéntesekkel együtt.
Mint a légifelvételeken is látható, Vácon a Márvány a tér nagyjából egyharmadán álltak az érdeklődők a beszéd alatt. Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője azt írta közösségi oldalán: „Vácon is apad a Tisza! Brüsszel Péter váci haknijára alig voltak kíváncsiak. Óriási égés ez most a helyi tiszásoknak. Nem elég, hogy az aláírásgyűjtésük érdeklődés hiányában elmaradt. Most a záró rendezvényükön még ezt a kis teret sem tudták vasárnap megtölteni. Úgy látszik Kollár Kinga hazaárulós szövege betett a Tiszának. Vége van!
Magyar Péter közölte, hogy több mint egymillióan töltötték ki a Nemzet Hangja kezdeményezésüket. Ezt a számot erősen fenntartással kell kezelni, ugyanis, mint arra többen felhívták a figyelmet, a szavazás során volt lehetőség visszaélésekre.
Korábban ezzel kapcsolatban a lapunknak adott interjúban Rétvári Bence a Tisza Párt aláírásgyűjtéséről úgy fogalmazott: „Manfred Weber megrendelésére a Tisza Párt aláírásokat gyűjt amellett, hogy a magyar emberek akarják az ukrán EU csatlakozást, miközben a magyar emberek elsöprő többsége nem akarja ezt. A Tisza Párt pedig egyértelműen kiszolgálja azt az igényt, amit Brüsszelben mindenki megfogalmaz, hogy minél hamarabb, 2030 előtt már ebben a ciklusban vegyék fel Ukrajnát az Európai Unióba. Ez veszélyes, ezért nem akarják az emberek ezt támogatni az aláírásukkal.”