A múlt év utolsó negyedében kezdődött, több hónapig tartó felújítás eredményeként teljessé vált a Szent Anna templom több lépcsőben megvalósított külső felújítása, zárásként a Piarista utca felőli oldalhomlokzat megújításán dolgoztak a mesteremberek, gyönyörű végeredménnyel.
Több évforduló is kötődik az idén a város egyik emblematikus szakrális épületéhez, a Szent Anna piarista templomhoz.
A kéttornyú templom Vác városképének karakteres eleme. Építését Sindler Zsigmond házfőnöksége alatt, 1740/1741-ben kezdték meg a piarista rendház melletti üres saroktelken, Althann Mihály Károly váci püspök és egyes váci kanonokok támogatásával, 1745-ben Kaló Ferenc püspöki helynök megáldotta, és használatba is vették. A tervező és a kivitelező név szerint nem ismert, utóbbi minden bizonnyal olyan helyi építőmester lehetett, aki a dunai barokk iskola stiláris sajátosságainak ismeretében invenciózusan tudta alkalmazni a kezéhez kapott terveket. A két torony a homlokzattal, a főkapuval és a kórussal együtt 1748 és 1754 között épült föl, Kalazanci Szent József szobrát pedig 270 éve, 1755-ben helyezték föl a homlokzatra. A templom ünnepélyes fölszentelésére 1759 novemberében került sor, az eredetileg tervezett Szentháromság helyett Szent Anna tiszteletére. Kétszáznegyven éve, 1785-ben, miután II. József császár a piaristákat a domonkos kolostorba telepítette át, a templomot kiürítették, és katonai raktárnak, majd istállónak használták, berendezését elárverezték, egyedül a főoltár maradt meg.
A templom homlokzatát ión fejezetű pilaszterek tagolják három függőleges sávra, a faragott fejezetek és nyíláskeretek korábban festetlenül álltak, a legutolsó, tíz évvel ezelőtti jelentősebb felújítás során azonban a homlokzattal azonos színű fehér festést kaptak, a kapu és a szoborfülke kivételével.
A külső felújítás nemrégiben befejeződött legutóbbi projektje keretében a templom Piarista utca felőli homlokzata főpárkányának vakolat javítása és festése, a torony pilaszterei közötti eredeti főpárkány profil helyreállítása, a templom homlokzati felületeinek és lábazatainak felújítása, valamint a sérült közvilágítási elektromos csatornák és -berendezések megújítása volt a kivitelezői feladat.
A homlokzat rekonstrukció az EGYH-EKF-23-P-0002 azonosítószámú támogatás segítéségével valósult meg.