Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője arról számolt be közösségi oldalán, hogy a Pénzügyi-Ügyrendi Bizottság többsége támogatta az előterjesztését, arról hogy Matkovich Ilona polgármester, Zsidel Szilvia jegyző és Járja Andrea a Váci Humán Szolgáltató vezetője minden anyagot adjon át a bizottság részére, ami az ukrán menekültek ellátásával kapcsolatos.
„Reméljük, mindent megkapunk, és ki fog derülni, hogy hogyan költötték el azt a közel 30 millió forint állami támogatást. Fény fog derülni az igazságra, és aki bűnös, az megjárja!” – fogalmaz a kormánypárti önkormányzati képviselő.
Mint arról korábban már beszámoltunk hűtlen kezelés bűncselekmény alapos gyanúja miatt feljelentést tett Szabó Csaba, miután nem lehet tudni, hogy a Váci Humán Szolgáltató Központ pontosan mire költötte el azt a 30 millió forintot, amit ukrán menekültek megsegítésére kapott a Belügyminisztériumtól.
Szabó Csaba feljelentését a rendőrség áttette a Nemzet Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságához költségvetési csalás gyanújával. Tájékoztatása szerint rendőrség nyomozást indított hűtlen kezelés ügyében. Szabó Csaba információi szerint a Váci Humán Szolgáltató Központ elég érdekes költötte el azt a 30 millió forintot, melyet a Belügyminisztériumtól kapott ukrán menekültek megsegítésére. Közérdekű adatigénylést nyújtott be, melyekből elmondása szerint meghökkentő dolgok derültek ki.
„Döntse el mindenki, hogy mennyire életszerű az, hogy a Váci Humán Szolgáltató Központ ukrán menekülteknek nagyjából százezer forint értékben ránctalanító krémet vásárol, 170 ezer forint értékben pedig márkás fehérneműket vásárol. Továbbá, mielőtt kiköltöztek volna, előtte egy-két héttel több mint egymillió forint értékben vásároltak bútorokat. Jelenleg nem tudni, hogy ezekkel a bútorokkal mi lett, ugyanis nincsenek azokban az ingatlanokban, ahol az ukrán menekültek el voltak szállásolva” – fogalmazott korábban a Vác Online kérdésére Szabó Csaba.
Arról is írtunk, hogy az Emberi Kapcsolatok Bizottsága ülésén Járja Andrea írásban ígért választ, majd véleményét nonverbálisan is kifejezte a kormánypárti képviselő felé.