A váci Bernáth Kálmán Református Gimnázium, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola bővítésének szombati alapkő letételével, másfél milliárd forintos kormányzati támogatással veszi kezdetét az intézmény fejlesztése.
Az alapkő elhelyezésében három Lorántffy-díjas diák működött közre. Az ünnepélyes eseményen P. Tóth Zoltán egyházmegyei főgondnok köszöntötte a meghívottakat, majd Nyilas Zoltán András esperes áhítatát követően Soltész Miklós mondta el ünnepi beszédét. A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a nevelést és oktatást fogja szolgálni a mostani beruházás is.
Rétvári Bence a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője közölte, hogy összesen 5680 iskolai és óvodai fejlesztés valósult meg 2018 óta 1400 milliárd forint értékben és 2010-hez képest éves szinten ma 2000 milliárd forinttal többet költ a kormány a diákok oktatására, nevelésére.
A beruházási programot Szabó Márton beruházási főigazgató ismertette. A fejlesztés történeti áttekintéséről P. Tóth Zoltán egyházmegyei főgondnok beszélt.
A fejlesztésnek köszönhetően tornacsarnok, aula, tankonyha és étkező épül. Legutóbb pedig arról számoltunk be, hogy 50 millió forintból újították fel Vácon a Közgáz tornatermét.