„Hónapok óta titkolózik Matkovich Ilona és barátnője, Járja Andrea, a Humánszolgáltató Központ vezetője. Megpróbálták eltitkolni, hogy mire lett elköltve az ukrán menekülteknek szánt kormányzati támogatás. Most kiderült” – írja Facebook oldalán Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője hozzátéve, hogy az ellenőrzési osztálytól szerezte meg „nagy nehezen” a dokumentumokat, ami mint fogalmaz: „ami közadatnak minősül, mégis úgy küldték ki, hogy a benne foglaltakat zártan kezeljük. Nem véletlenül kérték ezt…”
Posztjában úgy fogalmaz: „A vizsgálatból kiderült, hogy Járjáék „Gyógyszerek, vitaminok” címen vásároltak arckrémeket, ránctalanító krémeket közel 150 ezer forintért. „Tisztítószerek” címen drága kozmetikumokat vásároltak több mint 300 ezer forintért. „Kozmetikumok” címen vásároltak férfi-női parfümöt, púdert stb. közel 80 ezer forintért.„Vegyiáruk” címen drága arckozmetikumokat, tusfürdőket, női-férfi parfümöt stb. 420 ezer forintért.”
Azt is írja: „Vásároltak augusztus 23-án 12 menekültnek 85 kg sertéscombot 135 000 forintért, amit a menekültek 23 nap alatt meg is ettek gondolom, mivel szeptember 15-én vásároltak 63 kg sertéscombot 100 ezer forintért. Úgy látszik, hogy ez a 3 család nagyon szerette a sertéshúst, mivel decemberig megette mind a 148 kg-ot. 148 kg sertéshús három családnak? Ez napi 6 kg húsfogyasztást jelentene! Elképzelhető ez? Vagy valaki más is jóízűen falatozott a menekülteknek szánt adományból? Karácsony előtt Matkovich Ilona barátnője úgy döntött, hogy vesz még 150 kg sertéslapockát és 33 kg füstölt csemegekolbászt 614 ezer forintért. Ezt a sok hizlaló ételt le kellett dolgozni a Vácra érkező menekülteknek, ehhez „kaphattak” Puma-Adidas ruházatot több mint 200 ezer forintért. Női dzsekit 34 990 forintért, férfi dzsekit 55 990 forintért. Férfi nadrágot a Romeóból 37 ezer forintért. Nem akármilyen fehérneműket és alsóneműket vásároltak több mint 150 ezer forint értékben a Calzedoniából.”
Szabó Csaba rámutat: „egy átlagos kézi porszívó úgy látszik nem felelt meg, ezért Tesla kézi porszívót kellett vásárolni 224 ezer forintért. A Tesla porszívó bizonyára elengedhetetlen kellék volt. Mégiscsak illik a márkás ruhákhoz egy high-tech takarító eszköz.”
Azt is hozzáteszi: „Matkovich Ilona barátnője jó ötletnek tartotta, hogy a több mint másfél millió forintért vásárolt bútorokat, elvileg a kiköltöző menekülteknek „adja”.
A kormánypárti képviselő szerint: „A vizsgálatból kiderül, hogy teljesen átláthatatlan a költekezés. Nem derül ki sokszor az sem, hogy pontosan mit, mennyit és mekkora méretben vásároltak. Az sem derül ki, hogy ezeket mi alapján osztották szét a menekültek között. Persze, ha egyáltalán a menekültek megkapták. Matkovich Ilona barátnője igazi jó gazda módjára gondoskodott a menekültekről. Csak épp a gazda kicsit elszámolta magát, és a saját portáját is feltöltötte egy-két dologgal? Matkovich Ilonának mindez teljesen belefér és védi a barátnőjét. Nem szokatlan ez a Polgármester asszonytól, hiszen védte a kukkoló kamerás Gulyást és a pedofil tartalmat szerkesztő Fehért is. De a rendőrség és a NAV is nyomoz, úgyhogy fény fog derülni az igazságra, és aki bűnös, az megJárja!”