A város hivatalos honlapján elérhető dokumentum szerint közel félszáz napirend került ma a képviselők elé Vácon. Cikkünk frissül.
Legutóbb a februári ülésen számos módosító javaslattal éltek a képviselők a szervezeti és működési szabályzatot illetően, ezt akkor a többség el is fogadta. Mint azt megírtuk Matkovich Ilona ezt az ülés után másnap megvétózta. Ez ellen élt kifogással ma reggel Rosta Zoltán a Mi Hazánk képviselője és Szabó Csaba a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője is.
„Az a legnagyobb problémája Matkovich Ilonának, hogy nem lehet közpénzen kampányolni. Előremutató módosításokat hajtottunk végre. Ez az SZMSZ módosítás egy jó módosítás és valószínűleg a kormányhivatal is ezt fogja mondani” – reagált Szabó Csaba a Fidesz-KDNP képviselője. Rosta Zoltán úgy reagált: „Egy fél mondatot sem hallottunk arról a polgármestertől, hogy az önkormányzat érdekeit miért sértik a beadott módosító javaslatok? Vélt jogellenesség vélt törvényellenesség ez egyelőre, ha van ilyen, majd akkor megvizsgálja az erre hivatott szerv. Melyek azok a pontok, melyek azt támasztják alá, hogy sértik az önkormányzat érdekeit?” Matkovich Ilona: „A kormányhivatalnak lesz joga eldönteni, hogy ezek jogszabálysértőek-e vagy sem.” Mokánszky Zoltán azt kéri ne húzza az időt a polgármester, mert 70 napirend áll előttük. „Ami jó az jó, de eddig ez nagyon gyenge volt polgármester asszony”– fogalmazott Mokánszky Zoltán. Jess Kinga felhívta a figyelmet a sértő hangnemre.
Mokánszky Zoltán a Fidesz-KDNP frakció elnökeként 10 perc szünetet kért, a kaotikus helyzetre vonatkozóan, mert nem egyértelmű, hogy pontosan miről zajlik a szavazás. Arra való tekintettel, hogy szavazásban vannak a polgármester ezt nem adta meg. Több képviselő tette szóvá, hogy nem lehet érteni, hogy miről kell szavazniuk. Rosta Zoltán a Mi Hazánk elnöke szerint egyre kaotikusabb a helyzet. Ferjancsics László: „Miről szavazunk?”
„Ami nem lépett hatályba rendelet, az olyan, mintha nem lenne. Az előző nem lépett hatályba, nem módosítható” – mondta Zsidel Szilvia jegyző Szabó Csaba kérdésére. A februárban megszavazott döntésről ma nem lesz szavazás – tette hozzá a váci jegyző.
Több képviselő kifogásolta Tótváradi-Nagy Bence (Összefogás Vácért) előterjesztését, melynek tárgya a Váci Női Kézilabda Sportegyesület támogatási kérelme volt. Az előterjesztés szövege szerint a Váci Női Kézilabda Sportegyesület és a Dunakanyar Kézilabda Akadémia Közalapítvány azzal a kérelemmel fordult az önkormányzathoz, hogy a város évente 30 millió forinttal járuljon hozzá a Dunakanyar Kézilabda Akadémia működtetéséhez, 20 éven keresztül. Tótváradi előterjesztése szerint az első támogatási év a 2025-ös év lenne.
Rosta Zoltán (Mi Hazánk) arra várt választ, hogy ezzel profi sportot, vagy utánpótlást támogat a képviselő-testület, mert nem egyértelmű. Mokánszky Zoltán (Fidesz-KDNP) szerint „gyatra” az előterjesztés. Kiss Zsolt (Összefogás Vácért) alpolgármester válaszában azt kérte, ne minősítse a képviselő munkáját Mokánszky Zoltán. Makrai Zsolt (Összefogás Vácért) úgy véli nem lehet egy ilyen előterjesztés alapján felelősségteljes döntést hozni. „Bence vissza fog hullani a fejedre. Ha ilyen anyag van, akkor célszerűbb lenne, ha visszavonod és visszatérünk rá egy hónap múlva” – fordult frakciótársához Makrai Zsolt. Tótváradi úgy reagált a kérdésekre, hogy a támogatást az egyesület kérte. Szabó Csaba a Fidesz-KDNP képviselője módosító javaslatát, hogy az akadémia kapja a támogatást 5 igen 5 nem 4 tartózkodással elvetették. Tótváradi-Nagy Bence előterjesztését 7 igen 0 nem 7 tartózkodással nem fogadták el.
Napirendre került a volt Karacs kollégium ingatlan kérdése. A tulajdonos kérelmező (Fehér Homok Alapítvány) a 2024. novemberi ülés döntését követően újabb kérelmet fogalmazott meg az előterjesztés szerint. Taskovics Andrea főépítész arról ad tájékoztatást a dokumentumban, hogy a volt Karacs kollégium ingatlan területén lakások létesíthetőségével és a szintterületi mutató növelésével kapcsolatban a tulajdonos kérelmező (Fehér homok alapítvány) által beadott kérelem befogadásra került a 128/2024 (VII.17) KT határozattal, mely több feltételt is tartalmazott a településrendezési szerződés megkötése mellett.
Tájékoztatása szerint a HÉSZ 2. módosítási csomag eljárásban jelenleg a partnerségi egyeztetési tervdokumentáció tartalmának egyeztetése zajlik a tervezővel. A 2024. novemberi ülésen a kérelmezővel korábban egyeztetettektől eltérő tartalmú szerződés került elfogadásra, az előterjesztésben szereplő településrendezési szerződés 01. számú tervezete a testületi ülésen került módosításra. Ezen módosítás során a kérelmezett 2.65 szintterületi mutató helyett a meglévő 2,5 érték, valamint a 30 millió forint összegű kapcsolódó közterületi fejlesztések helyett 35 millió forint hozzájárulás megfizetése került elfogadásra, határidő megállapítása nélkül.
Kérelmező ezt követően újabb kérelmet nyújtott be a KKT által elfogadott szerződés tartalmának módosítására, melyet a testület nem fogadott be. Ezt követően újabb kérelmet nyújtott be a KT által elfogadott szerződés tartalmának módosítására 2025. január 21-én. Ebben azt kéri, hogy a 2,65 szintterületi mutató mellett 30 millió forint összegben és módon kerüljön meghatározásra a hozzájárulás megállapítása a szerződésben azzal a megosztással, hogy kb. 10 millió forint megfizetése mellett kiépítésre kerül a Freisinger utca teljes szakasza, valamint a Budapesti főút kollégium előtti szakaszán a teljes közvilágítás megújul és a járdaszakasz megújításra kerül. A testület elé ezzel kapcsolatban három módosító javaslat került, melyet nem fogadtak el. A két eredeti határozati javaslat szintén nem ment át. Az eredeti napirend első határozati javaslatát 5 igen 1 nem 8 tartózkodással elvetette a testület. A második határozati javaslatot 4 igen 0 nem 10 tartózkodással vetette el a testület.
Matkovich Ilona 20 perc szünetet rendelt el.
Az ülés folytatódik. 5 igen 0 nem 8 tartózkodással nem fogadták el a polgármester szabadsága napirendi pont előterjesztését.
Szádoczki Imre (Fidesz-KDNP) vizsgáló bizottság felállítására tett javaslatot. Az előterjesztés szerint a bizottság Gulyás Zoltán Váci Sport Nonprofit Kft. ügyvezető vezetői alkalmasságát vizsgálná, miután 2024 év végén kamerát találtak az Vác város uszodája férfi öltözőjében. Szádoczki Imre szerint a bizottság azt vizsgálná, megfelelően járt-e el az ügyvezető. „Ezt a hatáskört a nyomozati szerv gyakorolja” – mondta válaszában Zsidel Szilvia jegyző. Szádoczki Imre úgy reagált, hogy ez egy borzasztó ügy, amit ki kell vizsgálni, és a végére kell járni. Rosta Zoltán úgy gondolja, hogy ebben a nagyon súlyos ügyben a kormánypárti önkormányzati képviselőnek minden joga megvan ahhoz, hogy kérelmezze a bizottság felállítását. Mokánszky Zoltán (Fidesz-KDNP) felhívta a figyelmet arra, hogy Vác város tulajdonosa a Váci Városfejlesztő Kft-nek, mely alá tartozik a Váci Sport Nonprofit Kft., így nem látja akadályát a vizsgáló bizottság felállításának. Hozzátette, hogy Molnár Nándor (Összefogás Vácért), aki jelenleg hiányzik az ülésről elvállalta ennek a bizottságnak a vezetését. „Sajnálom, hogy Molnár képviselő úr nincs itt” – húzta alá a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője. Rosta Zoltán is indítványozta, hogy halasszák el a döntést addig, amíg Molnár Nándor részt tud venni az ülésen. Szádoczki Imre hangsúlyozta, hogy Molnár Nándor írásba adta, hogy elvállalja a bizottsági elnöki pozícióját, így javaslata szerint akkor kell erre a kérdésre visszatérni, amikor az érintett képviselő is részt tud venni az ülésen. A képviselők végül arról döntöttek, a munkaterv szerinti áprilisi rendes ülésen tárgyalják újra ezt a kérdést. Ezt 8 igen, 3 nem és 3 tartózkodással elfogadták.
A képviselői kérdések következnek. Kárpáti-Kelemen Katalin, és Ványai László is kérdést fogalmazott meg a legutóbbi EKB ülésen a húsvéti csomagok ügyében hozott döntésről. Rosta Zoltán arra várt választ, miért nem vett részt az EKB ülésen Zsidel Szilvia jegyző, vagy a helyettese? Szabó Csaba egy közpénzen elköltött Duna-parti étteremeben tavaly augusztus 26-i ebédről érdeklődött. Rosta Zoltán arra várt választ Matkovich Ilona polgármestertől, hogy mi a véleménye arról, hogy a Váci Humán Szolgáltató Központ vezetője Járja Andrea a középső ujját mutatva fejezte ki véleményét Szabó Csaba képviselőnek a legutóbbi EKB ülésen. Ferjancsics László arra várt választ, hogy a dunai árvíz után milyen feladatokat végzett el a Városfejlesztő Kft. A képviselői kérdéseket követően zárt üléssel folytatják még mindig csak a februári testületi ülés témáit. Ezennel a múlt havi ülésről, a mai napon lefolytatott vita közvetítését befejeztük. A márciusi ülésről külön cikkben tudósítunk.