Éles kritikával élt Makrai Zsolt (Összefogás Vácért) baloldali, DK-s politikus a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, miután rámutatott, hogy a baloldali városvezetés úgy tervezte meg a költségvetést, hogy csupán egymillió forintot terveztek a működési tartalékba. „Pengeélen táncolunk”– fogalmazott Matkovich Ilona szövetségese.
Csatlakozott hozzá Rosta Zoltán (Mi Hazánk Mozgalom), aki szintén kifogásolta ezt. Mindkét képviselő számos módosító javaslattal élt annak érdekében, hogy ez a csupán egymillió forint helyett sokkal jelentősebb összeg kerüljön a működési tartalékba.
Rosta Zoltán ezzel kapcsolatban a közösségi oldalán úgy fogalmaz: „Vác költségvetése valóban „pengeélen” fog táncolni és éppen ezért alapvetően fontos, hogy legyen olyan tartalék, amihez nyúlni lehet, ha nagy a baj. A polgármester előterjesztése alapján született költségvetési javaslat 1 azaz Egy millió forintot helyezett volna tartalékba. Emiatt kurtítottuk meg azon területekre szánt forrásokat, amelyeket sérelmezett a polgármester asszony.
Közlése szerint a bevételi oldalon úgy állítottak be 700 millió forintnyi ingatlan eladást, hogy az elmúlt években ennek az összegnek csak a töredéke realizálódott bevételként a város kasszájában.
„Saját magunkat csapnánk be, ha ezt az összeget reálisan tervezhető összegként kezelnénk. Ez ellen többen szót emeltünk és nem kaptunk érdemi választ azon kérdésre, hogy milyen ingatlanokat és mekkora összegben terveznek értékesíteni” – húzta alá Rosta Zoltán.
Kifejtette, hogy a költségvetés másik oldala a kiadások megfontolt, költségtakarékos tervezése. Rámutatott: „Sok kritikát kaptak a polgármester által a 15 fős testületből legújabban csak „Nyolcak”-nak nevezett képviselők, ( 5 fő Fidesz-KDNP-s, 2 fő Váci Lokálpatrióta képviselő és jómagam a Mi Hazánk Mozgalom képviselőjeként ) akik több önkormányzati tulajdonban lévő cég költségvetési támogatását jelentős mértékben kurtították. Ezek a cégek a kommunikáció, a városmarketing és a kultúra terén tevékenykednek.”
Februártól hitelből működik Vác
„Tudni kell, hogy az önkormányzat februártól kénytelen hitelből finanszírozni a város működését egészen addig, ameddig a helyi adóbevételek nagyobb összegben elkezdenek befolyni a kasszába. Ez várhatóan május-június hónapokban lesz esedékes” – fogalmazott.
Nesze neked átláthatóság – törölték Matkovich saját hatáskörben kötött szerződéseiből a megbízottak neveit
A Mi Hazánk képviselője bekérte azon, idei költségvetést érintő megbízási szerződéseket, amelyeket a városvezető saját hatáskörben kötött 2024-ben és 2025-ben. Közlése szerint ezeket úgy kapta meg, hogy azokból – jogsértő módon – a megbízottak neveit kitörölték.
„Nesze neked átláthatóság! Megválasztott képviselőként ezen szerződésekbe is teljes adattartalommal betekintési jogom lenne, csakúgy, mint minden képviselő-társamnak, hiszen mi vagyunk közösen Vác város döntéshozó és jogalkotó testülete. Információk eltitkolása nélkül nehéz megalapozott és jogszerű döntéseket hozni! A polgármesternek jogszabályi kötelessége lenne a nagy összegű értékhatárok miatt a képviselő-testületnek ezen szerződésekről beszámolni, amelyet elmulasztott!” – húzza alá Rosta Zoltán.
A polgármester – évek óta – több tízmillió forintot költ a város pénzéből – a testület felhatalmazása nélkül – a saját marketingjére, amellyel a saját személyét és intézkedéseit kívánja népszerűsíteni
A képviselő arról is ír, hogy: „a szerződések tartalmát megvizsgálva megállapítható volt, hogy a polgármester – évek óta – több tízmillió forintot költ a város pénzéből – a testület felhatalmazása nélkül – a saját marketingjére, amellyel a saját személyét és intézkedéseit kívánja népszerűsíteni. Nem hivatalos információk szerint ezen megbízott személyek – akik részére havonta százezres nagyságú kifizetések történtek és történnek- olyan tanácsadói a polgármesternek, akik „messziről” jöttek ugyan, de szinte minden polgármesteri intézkedés mögött az ő „áldásos” tevékenységük van. Ezen szerződések tartalmáról nagy valószínűség szerint még az Összefogás frakció képviselőinek sincs tudomása! Amikor a polgármester az ellehetetlenítésről beszél és ír, valójában ezen személyek további tevékenységének ellehetetlenítésére gondol és a részükre történő további tízmilliók kifizetését látja veszélyben” – részletezi a Mi Hazánk képviselője.
Egyetlen városházi dolgozó elbocsátását sem eredményezheti a takarékosabb költségvetés elfogadása, ennek az állításnak semmilyen érdemi alapja nincs
Azzal zárja bejegyzését, hogy egyetlen városházi dolgozó elbocsátását sem eredményezheti a takarékosabb költségvetés elfogadása, ennek az állításnak semmilyen érdemi alapja nincs! Hozzáteszi, hogy az tény, hogy a városháza dolgozóinak létszámát 91 főre csökkentette a testület úgy, hogy valójában is ennyien dolgoznak jelenleg is. A 98 fős létszám csak „papíron” szerepelt a 7 betöltetlen állás miatt. Összehasonlításként: a Dunakeszi városházán 70 fő látja el ugyanazon feladatokat, amelyeket nálunk 91 fő. (Dunakeszi lakossága 43.000 fő, Vácé 34.000 fő)