„Kikérem magamnak. Senkivel nem állapodtunk meg. Aki ezt mondja az valótlanságot állít, hazudik. Semmiféle megállapodás nincs. Senkivel. Se a Mi Hazánkkal, se a másik oldallal” – reagált Mokánszky Zoltán a Fidesz-KDNP váci önkormányzati képviselője, amikor arról kérdeztük, hogy frakciójuk megállapodott-e az ellenzéki Összefogás frakció két tagjával, Makrai Zsolttal és Ferjancsics Lászlóval.
Mokánszky Zoltán ezt a lapunknak adott interjúban határozottan elutasította, kiemelve, hogy a Fidesz-KDNP ötfős frakciója szavaz együtt, senkivel nem egyeztetnek és senkivel semmiféle megállapodásuk nincs. „Aki az ellenkezőjét állítja az hazudik” – húzta alá. Az interjúban emellett szó esett a legutóbbi ülés botrányos jeleneteiről, a képviselők vegzálásáról, a költségvetésről, az szmsz módosításának kérdéséről is.
Mi a véleménye a képviselő-testületi ülésen történtekről? Kiváltképp a polgármester családi cége szabálytalan építkezéséhez kapcsolódó szimpatizánsok botrányos viselkedéséről?
Szomorú, hogy ilyen Vácon megtörténhetett. Ilyen műsor a rendszerváltás óta nem volt testületi ülésen, hogy a polgármester hagyja, hogy – az odahívott nem is tudom, hogy lakosság-e, mert én nem ismertem őket, nem tudom, hogy egyáltalán váciak voltak-e-, vegzálják a képviselőket, letámadják és ordítozzanak velük, fenyegessék őket. Ez azért felvet egy-két kérdést. Polgármester asszonynak rendre kellett volna utasítania az ordibálókat, a fenyegetőzőket, sőt rendőrt kellett volna hívnia. Ezt nem tette meg, ez az ő felelőssége, nyilván ezzel neki kell elszámolnia.
Matkovich Ilona a testületi ülést megelőzően több bejegyzést tett közzé Facebook oldalán invitálva a lakosságot a költségvetés megismerésére. Valóban a város idei évi költségvetése miatt voltak olyan sokan az ülésteremben szerda reggel?
A kialakult állapotok szerint ők csak a Lujza és Koriander miatt jöttek, mert a költségvetés tárgyalásánál már ezek az emberek nem voltak ott. Így valószínű, hogy csak a Lujza és Koriander miatt jöttek műsort csinálni, balhét rendezni. A költségvetés már úgy látszik, hogy nem érdekelte őket.
Két nap hallgatás után arról írt polgármester asszony, hogy a nyolcak, köztük önök szétverték a költségvetést. Így van ez?
Mi, hogy verhetjük szét, amikor csak öten vagyunk? Öten mi nem tudunk szétverni egy költségvetést. A költségvetés elfogadásához minősített többség, azaz nyolc fő kell. Mi csak öten vagyunk, mi semmit nem tudunk szétverni. Ha valami szét van verve, a kérdésem az: ő miért fogadta el? Ő volt az előterjesztője, neki ezt nem volt kötelessége elfogadni.
Miért fontos, hogy legyen elkülönített összeg a működési tartalékban? Önök miért mondták azt az ingatlaneladásból tervezett bevételre hivatkozva, hogy fikciós a költségvetés?
Én azt mondtam, hogy a költségvetés Achilles sarka az ingatlan eladásból származó bevételek. Több mint 700 millió forint bevételt terveztek be ebből a költségvetésbe. Ez, mármint az ingatlan eladásból tervezett bevétel elérése nekik eddig nem sikerült maradéktalanul, és most is nagyon kicsi rá az esély, hogy meg fog történni. Viszont a költségvetés egyensúlyát ezzel hozták összefüggésbe. Így viszont előfordulhat, hogy borulni fog a költségvetés. Ráadásul úgy tervezték meg, hogy tartalékban egymillió forint volt csak. Ezzel nekifutni egy évnek azért nagy merészség. Mi azt szerettük volna, ha a működési kiadások oldalon tartalékot képzünk, mert így biztosított az önkormányzati intézmények működése.
Önökhöz hasonlóan, szintén ezt hozta fel érvként Rosta Zoltán, Makrai Zsolt is. Azt hogyan értékeli, hogy Molnár Nándor a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottság elnöke erre azt reagálta, hogy ez csak a képviselőknek fontos, hogy be legyen írva egy összeg a működési tartalék sorra.
Ez nem érv, főleg nem a GVB elnökétől. Pont az ő szájából volt ezt furcsa hallani. Az, ha a működési tartalékban nincs pénz, amihez hirtelen hozzá lehet nyúlni és ezt valaki nem látja át, akkor alkalmatlan a posztjára.
Igaz az, hogy mínuszos költségvetéssel vette át a várost 2019-ben Matkovich Ilona?
Nem igaz. Polgármester asszony folyamatosan ezt kommunikálja, de ez nem igaz. Plusszos költségvetéssel vette át 2019-ben a várost. Mutassa meg, hol volt mínuszos? Ha pedig nem tudja megmutatni, akkor hagyja abba a valótlanságok állítását. Még egyszer mondom, 2019-ben plusszal vette át a kasszát.
Miért és milyen legfontosabb módosító javaslatokat tettek az szmsz-re vonatkozóan?
Az szmsz módosításra azért volt szükség, mert többször a képviselőkbe fojtotta a szót Matkovich Ilona. Megakasztotta a hozzászólásunkat, belebeszélt, közben az időnk ment. Csupán két lehetőség volt a hozzászólásra, most már korlátlan lehetőség lesz, így több idő áll rendelkezésre véleményünk kifejtésére. Vác város lakosságát képviseljük, ők azt várják el tőlünk, hogy mindent mondjunk el, ami a város működésével, vagy jobbításával kapcsolatos.
A Fidesz-KDNP megállapodott az Összefogás frakció két tagjával, Ferjancsics Lászlóval és Makrai Zsolttal?
Ezt kikérem magamnak. Senkivel nem állapodtunk meg. Aki ezt mondja az valótlanságot állít, hazudik. Semmiféle megállapodás nincs. Senkivel. Se a Mi Hazánkkal, se a másik oldallal. Mi öten vagyunk a Fidesz-KDNP ötfős frakciója szavaz együtt. Senkivel nem egyeztetünk és senkivel semmiféle megállapodásunk nincsen. Aki az ellenkezőjét állítja az hazudik.
Hogyan értékelné e két képviselő látványos pálfordulását?
Őket kell megkérdezni. Valószínűleg nincsenek megelégedve a polgármester asszonnyal.