Elérkezett a munkaterv szerinti februári testületi ülés hete: a szerdán 8 órakor kezdődő tanácskozáson a döntéshozók megalkothatják az önkormányzat 2025-ös költségvetését.
Az ülés igencsak sajátos felvezetésének tűnhet a városvezetők és a DK két potentátja, Varju László alelnök és Juhász Béla választókerületi elnök, sződligeti polgármester részvételével megtartott múlt heti városházi találkozó, ami után Matkovich Ilona polgármester nagyjából azt fogalmazta meg közösségi média oldalán, hogy be kell fejezniük saját berkeiken belül a széthúzást, mert nem ezt várja el tőlük a „szakvezetés”.
A város első számú vezetője tudjuk kikre vonatkozó dorgálásában úgy fogalmazott, hogy építkezni csak békében lehet, és ők az építésre kaptak választói felhatalmazást, ő pedig azon van, hogy ismét megteremtsék az egységüket.
Na már most önnön akarnoksága alapján Matkovich Ilonának nem az fájhat elsősorban, hogy a város szekere még az előző ciklusnál is mélyebb kátyúba látszik zökkenni. Nyilvánvaló, hogy sokkal inkább a családi vállalkozásuk szabályellenesen létesített üvegkalitkája utólagos legitimálására vonatkozó folytatólagos kísérletek sorozatos elvetését nehezményezi. Nagyon átlátszó ez a lakossági közérdekre hivatkozás, miközben a tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy egyáltalán nem ez az elsődleges szempont a polgármesteri párnás ajtó mögött, így nem ez az olthatatlan hevület vezérelte a városvezető ujjait a csapata egyes tagjainak szóló dorgálás begépelésekor sem.
Érdemes lesz tehát jól megfigyelni a szerdai ülésen azt is, hogy vajon hatott-e a feddő intelem, a renitensek visszaállnak-e a sorba vagy továbbra is merészelnek kiszavazni a balliberális többségből, ha úgy tartják helyénvalónak.