A tavaly szeptemberi árvíz óta még mindig az egykori laktanya területén állnak halmokban azok a homokzsákok, amiket a védekezésben nem használtak fel – erről beszélt Rosta Zoltán Mi Hazánkos képviselő a januári testületi ülésen.
A képviselő emlékeztetett, hogy már tavaly októberben is érdeklődött arról ülés keretében, hogy mi lesz a sorsuk a homokzsákoknak. Elmondása szerint akkor Kiss Zsolt alpolgármester azt ígérte, hogy rövid időn belül el fogják szállítani azokat.
Kiss Zsolt azonban most azzal állt elő, hogy ő hónapokkal ezelőtt nem elszállításról, hanem bevizsgálásról beszélt. Elmondása szerint a műszaki osztály feladata lesz, hogy „bevizsgálja ezt a homokzsák mennyiséget, hogy ez ártalmas anyag, nem ártalmas anyag, tárolható, nem tárolható, mi a feladat vele” – magyarázkodott az alpolgármester.
Mi visszanéztük a tavaly októberi testületi ülést, és megtaláltuk azt a részt, amikor Kiss Zsolt a fel nem használt, de homokkal töltött zsákokról azt mondta, hogy „el fogjuk vinni a jövő hét folyamán, tehát el fognak ezek a zsákok tűnni.”
A zsákok azonban nemhogy egy hét múltán, de három hónap elteltével sem tűntek el a laktanya területéről, a most említett bevizsgálásról pedig októberben szó sem esett.