JÖN A III. VÁCI DISZNÓTOROS FESZTIVÁL A VÖRÖSHÁZ UDVARÁN

Immár évek óta a Vörösház udvara is bejáratott szabadtéri helyszín különböző koncertprogramokhoz, gasztronómiai események – a hétvégén, szombaton újra itt rendezik meg az év elején szokásos disznótoros fesztivált, amely még fiatal hagyomány ugyan, ám egyre erősebb, egyre kifinomultabban „fűszerezett”.

A hurka-kolbász és minden más finomság kóstolása mellett az ízélménynek fogópálinka ágyazhat meg, nagyjából 10 órától hagymásvér reggeli várható, aztán úgy dél körül elkészülnek a helyben (is) töltött finomságok, bográcsételek.

Mindeközben a vendégek, kicsik és nagyok egyaránt kipróbálhatják a kolbásztöltést. A gyerekekre gondolva lesz népi játszótér, állatsimogató, játékpark. Ami a kulturális műsorkínálatot illeti, ennek keretében fellép a Váczi Néptáncegyüttes, az ebédhez nótás aláfestés dukál, aztán érkezik a színpadra Demeter Zsuzsi, a Pedrofon együttes és az Irigy Hónaljmirigy is.

A programok tekintetében díjtalanul látogatható esemény 8 órakor kezdődik, zárásként, 18 órától pedig DJ Henryk forgatja a lemezeket retro muzsikákkal.