FERJANCSICS LÁSZLÓ: NEM AJÁNLOM, HOGY BÁRKI IS HIGGYEN A VÁC.HU-NAK

A vác.hu buta híreket gyárt és félrevezet – ezt állítja Ferjancsics László baloldali képviselő az önkormányzat propagandaoldaláról.

Ferjancsics László a januári testületi ülésen is felszólalt a váci önkormányzati média működése miatt.

Mint mondta, „a Városimázs Kft. környékén valami nagyon nincsen rendben.”

„Nem figyelnek kellően oda a sajtószabadságra, kipécéznek maguknak képviselőket, pártokat, akiket kifejezetten lejárató jelleggel szerepeltetnek a különböző felületeken” – tette hozzá.

„Milyen alapon gondolják azt, hogy hírt hamisítanak? Rendkívül pontatlan híreket közölnek a váciakkal” – mutatott rá Ferjancsics hozzáfűzve, hogy mindezt 150 millió forint közpénzből teszik.

Ferjancsics László konkrét példát is mondott.

„Miközben mi itt ülünk, a vác.hu dolgozik, gyártja a buta híreket” – hangsúlyozta.

„Az jelent meg a munkánkról, hogy kevesebb mint felére csökkentette az idei vigalom költségvetését a képviselő-testület. Ez egy butaság, lévén idei költségvetése nem volt a vigalomnak. Butaság továbbá a cikkben az is, amikor úgy fogalmaznak, hogy »a képviselő-testület azt az előterjesztést fogadta el«. Nem fogad el a képviselő-testület előterjesztést, határozatot fogad el” – tért ki a részletekre a képviselő.

„A butaság és a félrevezetés a vác.hu-n aközben is folytatódik, miközben itt arról beszélünk, hogy hogy kellene ezt elkerülni. Én nem ajánlom most már, hogy bárki is higgyen a vác.hu-nak” – hívta fel a figyelmet Ferjancsics.

A baloldali képviselő hónapok óta szinte minden testületi ülésen felszólal az önkormányzati média működése miatt. Többször állította már azt, hogy a vác.hu hazudott, de előfordult az is, hogy a városi televízió cenzúrázta őt. Januárban pedig leszögezte, hogy a kommunikációs kiadásokat csökkenteni kell.