MATKOVICHÉK MÉG AZ EMBERI KAPCSOLATOK BIZOTTSÁGÁNAK ELNÖKÉT SEM ÉRTESÍTETTÉK A KARÁCSONYI CSOMAGOSZTÁSRÓL

A váci önkormányzati média szorgosan számolt be arról, hogy a polgármester és a képviselők élelmiszercsomagokat osztottak karácsony előtt a városlakóknak. Azt azonban elfelejtették közölni, hogy csak a baloldal vett részt az eseményen, ugyanis a kormánypárti képviselőket nem tájékoztatták erről.

Kárpáti-Kelemen Katalin Fidesz-KDNP-s képviselő szólalt fel a múlt heti testületi ülésen amiatt, hogy a karácsonyi csomagok osztása „nagyon szép gesztus, viszont az beárnyékolta, hogy nem mindenki tudott erről. Én nem kaptam értesítést mint EKB elnök. Megkérdeztem képviselőtársaimat, ők sem kaptak erről értesítést. Ebből ne csináljunk rendszert!” – szögezte le.

Kárpáti-Kelemen Katalin rámutatott, hogy „egy-két képviselő azért ott volt rajtunk kívül.”

És valóban. A városi televízió beszámolójában látható, hogy Matkovich Ilona mellett ott sürgött-forgott Inotay Gergely, Rozmaring Sándor, Kiss Zsolt, Tótváradi-Nagy Bence és Jess Kinga is.

„Ez azért is nagyon jó, mert találkoznak a képviselőkkel” – mondta a baloldali polgármester a helyszínen adott interjújában, akinek nyilván nem lett volna érdeke, hogy a kormánypárti képviselők is találkozási lehetőséget kapjanak a városlakókkal, ráadásul egy karitatív eseményen.

Matkovich Ilona egyébként a testületi ülésen nem reagált Kárpáti-Kelemen Katalin felszólalására. Helyette Inotay Gergely alpolgármester próbált magyarázkodni, aki vagy félreértette a kormánypárti képviselő szavait, vagy szándékosan beszélt félre, azzal elvéve a fókuszt az ominózus csomagosztásról.

Inotay válaszában összemosta a városházán tartott eseményt és azt a csomagosztást, amit a körzeti képviselők maguk bonyolítottak le. Hozzátette, hogy a teljes testület akkor oszthat majd csomagokat, ha arra lesz pénz.

Kárpáti-Kelemen Katalin felszólalása azonban nem erre irányult, hanem arra, hogy ha a városházán a polgármester csomagokat osztott baloldali társaival, akkor miért nem fértek el mellettük a Fidesz-KDNP-s képviselők is.

A kérdés nyilván költői, a válasz pedig egyszerű: Matkovich Ilona hiába kért együttműködést a kormánypárti képviselőktől, ő maga szít folyamatosan ellentétet a két politikai oldal között.