Az új évvel az alsóvárosi plébánia és a Barátok temploma közösségének égisze alatt is indult egy-egy olyan csoport, amely lányoknak, asszonyoknak kínál találkozási lehetőséget.
Az alsóvárosi plébánia égisze alatt KALÁSZ-csoport alakult, a kezdeményezők szeretettel várnak alkalmaikra minden fiatal és régebb óta fiatal hölgyet. A kis közösség székhelye a Hattyú utca 9. szám alatt található. Bővebb információ az Új Kalász Vác facebook-oldalon.
A Barátok temploma közösségének berkeiben pedig női kör indult az új évvel. Szeretettel várják azokat, akik szívesen beszélgetnének egymással keresztény hitükről, hitük hétköznapi megélésének mai kihívásairól. Alsó korhatár 18 év, felső korhatár nincs.
A találkozókat a templom hittantermében tartják kéthetente csütörtökön 19 – 21 óra között. Időpontok: január 23., február 6. és 20., március 6. és 21., április 3. és 17., május 15. és 29., félévzáró alkalom: június 12.
KALÁSZ- Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége:
A Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége (röviden KALÁSZ) olyan magyar alapítású katolikus lelkiségi mozgalom, amely a római katolikus egyház tanítását vallva fő feladatának tekinti a lányok katolikus keresztény szellemű erkölcsi nevelését. Luczenbacher Rita pettendi földbirtokoslány birtokán kezdett el keresztény szellemben foglalkozni az ott élő lányokkal.
Stettner Andrea szerzetesnővér Erdélyben végezte ugyanezt a munkát az erdélyi katolikus nőmozgalom irányítására 1926-ban, Aradon alapított Erdélyi Katolikus Nőszövetség keretében. Ők ketten alapították meg 1936-ban Magyarországon a KALÁSZ-t, Katolikus Lánykörök Szövetsége néven, Shvoy Lajos püspök pártfogásával. Martonvásáron tartották az első összejövetelt.
Az egyesület eleinte a falusi lányokkal foglalkozott, mivel ők szorultak leginkább arra, hogy elemi iskolai tanulmányaik lezárása után tovább műveljék, neveljék őket. A mozgalom gyorsan terjedt, sorra alakultak a lánykörök, a lányok népfőiskolákon és egyéb tanfolyamokon vettek részt. 1946. évi betiltása idején mintegy 60 ezer taggal rendelkezett. Egyes plébániákon 1950-ig tudták folytatni a tevékenységüket „Egyházközségi lánycsoportok” fedőnéven.
A mozgalom 1989-ben kezdte meg újra működését – ekkor már nem csak falvakban, hanem városokban is. 1990-ben jegyezték be hivatalosan, mint egyesületet. Neve megmaradt, de a rövidítés jelentése változott: Katolikus Asszonyok-Lányok Szövetsége lett. Ugyanis azok a lányok, akik egykor tagjai voltak, nagymamák lettek, és unokáikat hozták a KALÁSZ-ba.
A KALÁSZ tagsága közel 900 fő, de jelentős pártoló tagságuk is van. Az egyesület tagjai részben az idősebb generációkból, még a szövetség feloszlatása előtti időből származó egykori lánycsoportok tagjaiból kerülnek ki, ők képezik nagymama-csoportjaikat. Szervezetükhöz azonban egyre több fiatal is csatlakozik. Az alapítók céljait is figyelembe véve programjaikat elsősorban nekik szervezik. Körülbelül 80 csoportjuk van, amelyek helyileg önállóan működnek, és tartják a kapcsolatot a vezető, budapesti csoporttal.