A VÁCI BALOLDAL MÁR AZ ALAKULÓ ÜLÉS ELŐTT SZÉTESETT

Eljött az a nap, amikor a váci baloldalt a saját propagandaoldala zúzta össze. 

A vac.hu is beszámolt Magyar Péter döntéséről. A TISZA Párt elnöke néhány nappal ezelőtt állt elő azokkal a kritériumokkal, amik alapján eldönti, hogy kik csatlakozhatnak a pártjához, és kik nem.

Magyar leszögezte, hogy a TISZA-ban nincs keresnivalójuk többek között parlamenti pártok volt és/vagy jelenlegi országgyűlési képviselőinek, illetve jelöltjeinek.

Az önkormányzati forrásból fenntartott városi hírportál, a választások előtt propagandaoldallá alakított vac.hu úgy fogalmazott, hogy „Magyar Péter leszámol a régi ellenzékkel”, majd listázta a váci baloldali politikusokat:

  • Nem lehet Tisza-tag és -jelölt sem Fehér Zsolt, akit a Jobbik indított a 2018-as választáson.
  • A Tisza támogatásával sem Kiss Zsolt, sem Inotay Gergely nem indulhatna 2026-ban, mivel 2014-ben előbbit az MSZP-Együtt-DK-PM-LMP, utóbbit 2022-ben a Jobbik jelöltjeként az ellenzéki összefogás indította a képviselőválasztáson.

Majd kitértek arra is, hogy Vác baloldali polgármestere, Matkovich Ilona az LMP színeiben indult országgyűlési képviselőnek 2018-ban, vagyis ő sem csatlakozhat Magyar Péter pártjához.

Az említett képviselők közül többen a város hivatalos közösségi oldalán adtak hangot felháborodásuknak a leírtak miatt:

  • Ferjancsics László: „Mi ez, M1 Híradó? Kinek az érdekében íródott? Közpénz tízmilliók mennek a váci önkormányzati sajtóba, és ez arra is költődik, hogy parlamenti pártokat szapuljanak???”
  • Fehér Zsolt: „Esetleg meg lehetett volna kérdezni a felsorolt neveket, ők akarnának-e? Egyikről biztosan tudom, hogy nem. Sem ott, sem máshol.”
  • Inotay Gergely: „Nincs tovább szükségünk a Vác Online megbélyegző írásaira, megkapjuk azt a saját oldalunktól is. Minek nekünk ellenség, ha ilyen derék sajtónk van.”

Volt olyan kommentelő, aki felhívta a baloldali képviselők figyelmét arra, hogy „a köpönyegforgatás lehetősége lassan kimegy a divatból”:

  • „Ez van fiúk, új időszámítás jön. A választók megunták az eddigi felállást, a köpönyegforgatás lehetősége lassan kimegy a divatból akármilyen kellemetlen is olvasni, ez a valóság.”
  • „Szeretném megköszönni a váci Fidesz nevében is, hogy a váci emberek pénzéből működő hivatalos önkormányzati weboldal ilyen és hasonló írásokkal ugrasztja össze Matkovichot saját embereivel. Az alpolgármesterekkel, volt bizottsági elnökével és a koalíciójának legerősebb pártjával.”

Hozzászólásában Ferjancsics László tette fel a mindenkit foglalkoztató kérdést: kinek az érdekében íródott? Ez a cikk is bizonyítja a váci baloldal szétesését. Az új testület hivatalosan még meg sem alakult, de érezhető, hogy a baloldal belső viszályai tovább folytatódnak.