Megkezdődött a pontvadászat az NB II-es férfi kézilabda-bajnokság C csoportjában is, városunk csapata ózdi vendégszerepléssel és szoros vereséggel kezdte az új idényt.
Jegyzőkönyv
ÓAM-Ózdi KC – Váci FKA 35-31 (16-14)
Ózd, 250 néző
Váci gólszerzők: Zeller 7, Bognár B. 4, Miklián B. 4 (2), Singely 4, Mátrai 3, Mezei 3, Bognár D. 2, Faragó 1, Filip 1, Firon 1, Nagy P. 1; kapusteljesítmény: Nagy P. 11/45 (24%).
A múlt idényben bronzérmes VFKA nagy részben együtt maradt és pár remek nyári igazolással kiegészítve idén is célba veheti az NB II-es dobogót. De hogy esetlegesen annak melyik fokára pályázhat, arra máris egy megközelítő választ adhatott az első forduló ózdi vendégszereplése, ugyanis a házigazdák minden jel szerint csak átszállójegyet terveztek váltani, és jövőre már ismét a másodosztályban szeretnének majd vitézkedni.
Váci részről Nyári Bálint, Alföldi Bence, illetve a kisebb lábsérüléssel bajlódó Bíró Benedek kényszerült kihagyni a találkozót, amit előzetesen nagy önbizalommal várhatott a csapat, hála a jó felkészülésnek, illetve a nyári edzőmeccsekből származó remek tapasztalatoknak, nagy kár, hogy ebből az önbizalomból ezen a napon nem sok látszódott.
Habár az elején sikerült szorosan tartani a lépést az amúgy szintén nem brillírozó hazaiakkal, ám sorra bosszantó hibákkal és megoldásokkal keserítette a váci csapát saját, illetve a vezetőedző, Miklián Dávid életét is. A mutatott játék mellett kész csoda volt, hogy a szünetben csak kétgólos hátrányt mutatott az eredményjelző.
A második félidő elején a VFKA még egy lapáttal rátett nyögvenyelős játékára, és amit az első játékrész végén már-már elkezdett felépíteni, azt pár perc leforgása alatt lerombolta, hogy aztán ismét elkezdhesse rakosgatni az építőkockákat, mert azért az ózdiak is nem egyszer adtak alapot a rövidzárlataikkal a visszazárkózáshoz.
Végül majdnem sikerült a bravúr: az ötvenharmadik percben, 30-25-ös hazai vezetésnél csaknem egy percig kettős emberelőnybe került a VFKA, és az utolsó két percre fordulva egy gólosra csökkent a hátrány, de a véghajrát jóval jobban bírták a vendéglátók.
Folytatás vasárnap este hazai pályán, a szérűskerti sportcsarnok helyett a DKKA csarnokában, ahol a BVSC-Zugló jön szembe ellenfélként.