Az elmúlt néhány napban született egy és más, részben indokolt, részben legalábbis furcsának nevezhető rendkívüli döntés a Vác Város Labdarúgó Sportegyesület vonatkozásában.
Időrendben későbbi történés, hogy a Pest megyei első osztályú bajnokságban a házigazda pályájának használhatatlansága miatt elhalasztották a szombaton esedékes VS Dunakeszi – Vác VLSE mérkőzést, amelynek új időpontja október 9., szerda, 19 óra és a helyszín is módosul, a Dunakeszi Kinizsi sportközpont ad majd helyet a találkozónak.
Jogosnak tűnő szurkolói kérdésként felmerült a váci klub közösségi média oldalán, hogy ha már halasztani kellett az összecsapást, akkor az új időpontban miért nem lehet a ligeti stadionban abszolválni a mérkőzést, a bajnokság eredeti kiírásának megfelelően, miért kell ragaszkodni ebben a helyzetben is a menet közbeni pályaválasztói jog cseréhez?
Korábban, a pénteken tartott cikluszáró képviselő-testületi ülésen, a költségvetési rendelet menetrendszerű módosításának vitájában a harmadik sorszámú alpolgármester újabb csörtét vívott Matkovich Ilona polgármesterrel.
Ferjancsics László rákérdezett, hogyan, milyen előkészítéssel került be a módosításba 6 millió forint rendkívüli támogatás a VVLSE javára, szavai szerint ennél jóval kisebb összegű ilyen jellegű kifizetések, hozzájárulások kapcsán is az a minimum, hogy az előterjesztők előzetesen kikérik a testületi tagok véleményét.
Való igaz, hogy különböző klubok, egyesületek szorult helyzetükben rendkívüli támogatást kérnek az önkormányzattól, folyamatosan napirendre is kerülnek a testületi üléseken ilyen indítványok, amelyekről aztán külön-külön tárgyal a grémium, így legalábbis kérdőjeles, hogy a VVLSE esetében miért maradt el ez.
A kérdés háttere kapcsán nem lehet eltekinteni attól a ténytől, hogy a VVLSE élén a polgármester volt kabinetfőnökének férje viszi a prímet, tehát úgy tűnhet bárkinek, hogy van itt némi, legalábbis kérdőjeles összefonódás.