Bartos Krisztián a 2006-os és a 2013-as árvíznél is jelen volt önkéntes segítőként Vácon. Meglátása szerint a mostani előkészületekkel elcsúsztak a városvezetők, és jobb koordinációra lenne szükség.
Bartos Krisztián lapunknak elmondta: „az önkéntesekkel keveset foglalkoznak”. Meglátása szerint nem tájékoztatják kellőképpen a segítőket.
„Legalább valaki lenne ott, aki nem csak annyit mond, hogy 3-4 lapáttal dobjon bele a zsákba és ilyen szinten koordinálná őket, hogy az a 3-4 lapát, ne púpos lapát legyen, mert teli zsákkal nem nagyon tudnak mit kezdeni. Az az emberek munkáját akadályozza, akik a gáton pakolják a zsákot, mert ugye azt vissza kell hajtani, maga alá gyűrni, letenni szépen, kötésbe beigazítani.”
Volt olyan lakos, aki homok helyett töltőföldet tett a zsákba, ezért is lenne fontos, ha minden védekezési szakaszon lenne valaki, aki felvilágosítást ad a segítőknek a munkavégzésről – tette hozzá Bartos Krisztián.
„Annak azért homokzsák a neve, mert homokot kell bele rakni. Annak semmi értelme nincs, sőt a lehető legrosszabb, mert a föld elázik, megszívja magát vízzel, sár lesz belőle, ami elég rugalmas állagú lesz a zsákban és abban a pillanatban, ahogy azt nyomás éri, onnan kicsúszik, a gát elmozdul és összedől.”
Az előrejelzések szerint ugyan 32 centiméterrel elmarad az idei vízszint a 2013-as rekordtól, de ez nem jelenti azt, hogy nem okozhat nagy károkat az áradás.
„A 32 centiméter 2013-ban a Diadal térnél derékig ért nekem. Én 196 centiméter magas vagyok. A 32 centivel alacsonyabb azt jelenti, hogy combközépig érő víz lesz. A Kőszentes hidat gondolom megint le kell majd zárni, mert az megsüllyedhet az autóforgalom miatt. 2013-ban a futballstadionnak a pályáján szintén derékig érő víz volt, ott csapatával úsztak a halak” – magyarázta Bartos Krisztián.
A Duna tetőzését szombatra várják Vácon, amikor a 765 centimétert is elérheti a vízszint.