A harminc éve alakult Vác Városi Evezős Club gazdag programú megemlékezés-sorozatot szervezett annak apropóján, hogy immáron 125 éve íródik ennek a gyönyörű klasszikus sportágnak az egyesületi szinten szervezett helyi története, s a jubileum(ok) alkalmából megjelent „A váci evezés évszázada” című album folytatása is „A váci evezés aranykora (2000 – 2024)” címmel.
Az előszóból kiderül, hogyan készült az újabb nagyszerű helytörténeti kiadvány: míg az előző album esetében a levéltári-könyvtári kutatómunka dominált, addig most rendelkezésre álltak a 2000 óta szisztematikusan vezetett évkönyvek, így ez az adatbázis kéznél volt a szerkesztéskor, ugyanakkor maradt idő és energia arra, hogy az utóbbi negyed század számos főszereplőjével készült kis interjúk is gazdagítsák a tartalmat – összeállításunkban ezekből citálunk részleteket két részben.
Mácsik Miklós vezetőedző:
„Nagyon nagy és megtisztelő feladatot kaptam a vezetőedzői kinevezéssel, és egy nagyon nagy embertől vettem át a stafétabotot, Rapcsák Károly mesteredző barátomtól, egykori edzőmtől és jelenlegi kollégámtól, akivel a Karácsony Tibort váltó Horváth Eszterrel együtt hármasban irányítjuk a szakmai munkát. Megpróbálom ugyanazt a szemléletet vinni tovább, amit megörököltem, és talán ezt tartom az egyik legfontosabbnak, azt, hogy folyamatosság legyen itt abban a mentalitásban és módszerben, amit az elődöm kitalált, meghonosított a váci evezésben, és amit magam is követendőnek tartok mind szakmailag, mind emberileg.
Ez nagy eredmények kútforrása volt az utóbbi csaknem negyed században, érthető hát, hogy szeretném is továbbvinni ezt a hozzáállást. Persze én is egy egyéniség vagyok, és biztos, hogy kívülről nézve látszik, hogy mi az én névjegyem, de a lényeg a csapatmunka, amihez mindannyian lelkesen hozzáadjuk a magunkét.” – nyilatkozta Mácsik Miklós vezetőedző, aki húsz évvel ezelőtt kezdett edzősködni a klubnál.
A jelen helyzetértékeléseként megemlítette: hiányérzetet kelthet, hogy – főleg anyagi okok miatt – az utóbbi években nagy számban eligazoltak itt nevelkedett, úgymond kész versenyzők, ugyanakkor bizakodásra ad okot, hogy a klub ennek ellenére sem tört meg.
„A jövőre nézve általánosságban azt kívánom, hogy nagyon-nagyon sokáig megmaradjon a váci evezés, de ne csak túléljen, hanem találja meg újra azt a népszerűséget itt helyben, de országosan is, ami hajdanán, a hőskorban jellemezte ezt a sportágat. A saját portánkra térve nagyon szeretnénk, ha megvalósulna az a nagy álmunk, hogy egy olyan működő klub legyünk, amelyik le tudja fedni a teljes palettát, tehát a legkisebbektől a legidősebbekig otthon érezzék itt magukat az evezés szerelmesei, ez valamelyest működik is, de mégis valahol a mostanában erősödni kezdő szabadidős, tömegsport szintű evezés további felfejlesztése is cél kell legyen, jobban bevonva őket az egyesület életébe.
Ehhez egy olyan, mondjuk úgy, hogy nyugati típusú klubot álmodunk, ahova nem csupán azért járnak az emberek, hogy sportoljanak, hanem mert jól érzik magukat ebben a közegben, valahova szeretnének tartozni, és az evezősökhöz való tartozás az ugye egy kuriózum, tehát meg kell teremteni a feltételeit, hogy még vonzóbbá tehessük az ide kötődést. Ezért dolgozik az elnökség is, hogy mindennek az alapjait megteremtse, a szakmai oldalát meg igyekszünk mi edzők megoldani.”
Rapcsák Károly mesteredző:
„Amikor ide kerültem Vácra, akkor az evezősök és a kajakosok egy egyesületben voltak, és engem mindig is érdekelt, hogy a kajakosok hogyan edzenek, mit edzenek, egy idő után egymás mellé kerültünk edzéseken, akár városi futóversenyeken, akár az uszodában. Nem azt mondom, hogy rivalizálás volt, de figyeltük egymást, főleg én őket azért, hogy tanuljak, ugyanis azt gondoltam mindig, hogy ha az evezésnél valaki sok mindenben jó, az magában az evezésben is jó lehet, tehát ha valaki jól fut, jól úszik, azt egy edző meg fogja tudni tanítani jól evezni, akkor ennek a versenyzőnek jók az adottságai, jó az állóképessége.
Nyilván ezek voltak az alapok, amikor az ember még mindenféle végzettség nélkül belekezdett, és jól működtek a módszerek. Kialakult itt egy olyan helyi jellegű dolog, hogy egyre jobban megismerve a környezetet, a tájat, tudtam, mi módon merrefelé lehet elmenni. Én magam versenyzőként is sífutottam együtt a kajakosokkal, futottam velük a Nagy-Hideg-hegyre, kitapasztaltam azokat a helyeket, ahova mindenki jár, és ahova nem csupán trenírozás végett érdemes el- elmenni időnként, hanem közös élményeket átélni, a ma divatos kifejezéssel élve a csapatépítés jegyében.
Ugyanakkor a folyót is ily módon kiismerve már olyan edzésterveket tudtam készíteni, amelyek erre a vízre alkalmasak, megtapasztalva, mennyi olyan felület van, ahol lehet mérni, kikristályosodott tehát, hogy hogyan menjenek az edzések. Minden körülmények között találhatunk olyan fajta edzéslehetőséget, amivel az elképzeléseinket meg tudjuk valósítani. Figyelembe kell venni, hogy a Duna kanyargós, változatos a vízszintje, hogy nagy a hajóforgalom, tehát meg kell találni azokat a pici időket, amikor nagyon alkalmas a víz arra, hogy megevezzük, s tudni kell, hogyan tudjuk megoldani.
Vannak persze tévedések is, például mondjuk az ember ránéz a vízre és azt mondja, hogy akkor most ne lefelé, hanem fölfelé induljunk, és aztán kiderül, hogy lefelé mégis jobb lett volna. Mindenesetre van egy felhalmozott, másoknak is átadható ismeret, hogy meglegyen a klubnál egyfajta folytonosság. A jövőre nézve mindenképpen fontos lenne az anyagi körülmények javulása, hiszen nincs még olyan messze az az időszak, amikor a várostól is kapott rendszeres támogatást a klub, akkoriban például edzőtáborozásokat is meg lehetett valósítani pluszként, de a lényeg, hogy volt egy bizonyos szintű garanciája a biztonságos működésnek.”
Molnár Nándor korábbi sportoló, klubelnök, jelenlegi önkormányzati képviselő:
„Az egyesület akkori vezetőségének ajánlásával a taggyűlés döntése alapján 2008-2015 között vezettem elnökként a VVEC-t úgy, hogy a bővebb és a szűkebb vezetőségben olyan emberek ültek, akiket sportolóként ismertem meg, akiket tiszteltem, akik elfogadtak és támogattak akkor és ezekben az években is. Most, hogy erre lehetőségem nyílt, ezúton is megköszönöm nekik mindazt a segítséget, amit nekem és a váci evezésnek adtak. Egyébként az első kettő kivételével nem voltak könnyű évek.
A korábbi sikerek utóhatásaként a 2008-as évben a VVEC versenyzői nemzetközi szinten olyan kiválóan teljesítettek, hogy a MESZ történetében először az egyesület az összesített pontversenyben I. helyen végzett.
Elkezdődött ugyanakkor a szövetség életében a pályáztatások időszaka, amelyben a kezdetektől részt vettünk és ennek köszönhetően az egyesület infrastruktúrája, hajóparkja és lehetőségei megújultak és megnövekedtek. Ennek azért van jelentősége, mert sajnos jelenleg is kizárólag a férfi párevezős szakág szereplésétől függ az egyesület megítélése. 2015 -2023 között úgy tűnt, valami változott, komoly fejlődés következett be a női szakágnál (jelenleg stagnál), de a váltott evezés nem tudott ismét a »vácihajós« időszak szintjére fejlődni, a fura egy lábon állás miatt pedig komoly előre lépés nem várható. A jövőbe tekintve azt kell mondjam, hogy ha az egyesület bezárkózik, nem nyit még jobban korábbi sportolói irányába, a szponzorációban komoly előre lépés nem várható, a tömegsportot előtérbe helyező uniós pályázatok ezt a helyzetet nem támogatják.
Szemléletváltozásra lenne szükség azért, hogy az egyesület lehetőségeit a város minél több diákja, szülője és nagyszülője használhassa, ezzel alapozva meg a minőségi sport lehetőségeinek javulását.”
Id. Vácy Károly, a VVEC első elnöke:
„A klubnak mindig nagy előnye volt az, hogy hihetetlenül lelkes, kiváló szakemberek vitték a szakmai munkát, a vezetőedzőtől kezdve az ügyvezető elnökön keresztül a gondnokig nagyon sok elhivatott, lelkes sportbarát állt össze, többen azóta is ott vannak a vártán és az újabb csatlakozók igyekeznek felnőni a hozzájuk, az idő közben távozókról pedig nem feledkeznek meg az utódok.
Ennek a munkának volt köszönhető, hogy tulajdonképpen a VVEC hazai evezőstörténelmet írt, mert három világbajnoki címet sikerült összelapátolniuk kiemelkedő sportolóinknak, aztán az olimpiai szereplésekről, világkupa és Eb-sikerekről se feledkezzünk meg. No meg az ob pontversenyekről, amelyekben kis klubként rendre megelőztünk jóval nagyobbakat.
Ez mutatta, hogy itt komoly teljesítmény van a versenysportban is. Ugyanakkor én nagyon pártoltam, hogy az úgymond hobbievezősöket is próbáljuk erőteljesebben bevonni, csak hát ennek volt, és részben még ma is van egy fizikai akadálya, nevezetesen a hajótárolási lehetőségek szűkössége, a hangárkapacitás. A nagyvilágban ugye ott működnek jól financiálisan az ilyen klubok, ahol az egyesületnek van egy hobbi, szabadidő ága, és az eltartja a versenysportot is. Nyugat-Európában számos olyan klub van, amelyiknek a klubháza panzió, vendéglátóhely is egyben, és hát ezek a funkciók jócskán hozzájárulnak a bevételekhez.
De a legfontosabb, hogy van egy találkozóhely. Itt helyben fontos eredmény, hogy sok régi hagyományt sikerült felújítani, a szezont nyitó Duna-megkoszorúzástól kezdve a Mikulás-váró, a karácsonyi, farsangi ünnepségen, a nőnapi megemlékezésen át az őszi háziversenyig, ezek az alkalmak mind arra jók, hogy nem csak a tenyéren hólyagot begyűjtő, izzasztó edzések kapcsán találkozik a tagság, hanem baráti beszélgetések alkalmával is.
Végezetül azt kívánom, hogy a 250 éves évfordulót is meg tudja ünnepelni a mindenkori evezős klub, éspedig sikeres egyesületként, tehát ne csak egy, az elhunytakról szóló megemlékezés legyen majd az a jubileum, hanem egy pezsgő életű klub ünnepe. És hát az lenne igazán jó, hogy ha sikerülne egy klubház bővítést megvalósítani, hogy kiteljesedhessen a terv, amiben a szabadidősport a lehető legjobb körülmények között integrálódik. Az ugyanis egy szégyen úgymond, hogy ha valaki vesz valamilyen hajót, csak az autója tetején tudja vízhez vinni, mert a Duna-part közelében alig-alig van tárolási lehetőség. A II. világháború vége előtt hét evezős csónakház sorakozott itt, most meg van egy, ezen változtatni kell.”
Ifjabb Vácy Károly korábbi elnök úgy fogalmazott, hogy a váci evezés számára mindig az összetartás, a csapatmunka, a kiváló szakmaiság mintaképe, mivel a klub közösségét jó hangulat, családias légkör, de a versenyek idején kellő fegyelem jellemezte a múltban, s jellemzi ma is.
Baranyai Imre egykori magyar bajnok versenyző, korábbi klubelnök:
„A múltra gondolva nyilván kavarognak bennem az emlékek edzésekről, versenyekről, más közös élményekről. Mindmáig büszke vagyok a kormányosként elért egy, evezős csapattagként két bajnoki címre, ez az időszak meghatározó stációja volt az életemnek. Úgy gondolom, hogy keveseknek adatik meg ilyen sikereket átélni gyerekként, nagyon fiatalként egy ilyen egyesületben, ilyen edzőkkel, ilyen társasággal, ilyen barátokkal, mindez végigkísér az életemen, hálás vagyok érte a sorsnak.
A jövőre vonatkozóan csak azt tudom kívánni az egyesületnek, a sportolóknak, az edzőknek, hogy megmaradjon ennek a társaságnak a szellemisége, vehemenciája, lelkesedése, tudása, az elkövetkező években, évtizedekben is legyenek lelkesítő hazai és nemzetközi sikerek. A magyar evezésben meghatározó műhely, bázis, közösség a VVEC, egy hatalmas érték, aminek fenn kell maradnia, át kell hagyományozódnia.”