Az elmúlt két évi alapozás után a napokban már harmadik alkalommal rendezte meg a Váci Egyházmegye az „Embert a fedélzetre!” elnevezésű nyári tábort, melyre tíz és húsz év közötti ministráns, illetve a plébániai életben elkötelezett fiúkat vártak.
Az ezúttal kis híján félszáz érdeklődőt vonzó táborozás tematikája az „Embernek lenni másokért” mottó köré épült. 2022-ben rendezte meg először a Váci Egyházmegye Pasztorális helynöksége az Embert a fedélzetre! tábort, melynek célja, hogy fiatal fiúknak közösséget teremtsenek, és lehetőséget biztosítsanak számukra a különböző hivatásokkal való mélyebb megismerkedésre, hivatásuk tisztázására. A tábor nem csupán a papság iránt érdeklődők számára kínál tapasztalatot, hanem minden résztvevőnek lehetőséget ad arra, hogy kérdéseire választ találjon.
- Az idei tábor központi témája az emberi kapcsolatok mélysége és minősége köré épült, így a résztvevők hallhattak előadást a hűség és felelősség, az egyensúlyos élet és a belső szabadság témakörében, valamint arról, hogy hogyan lehet választ adni a világban lévő rosszra, ezek a programok segítették a táborozókat abban, hogy mélyebb betekintést nyerjenek a papi, családi és baráti kapcsolatok természetébe.
- A résztvevők Szent II. János Pál és Bosco Szent János életével is megismerkedtek, de további lelki programokban is részük volt: minden napot imádsággal kezdtek és zártak, részt vettek szentmisén, szentségimádáson.
- Szabadidős programokból szintén nem volt hiány: focizás, sorverseny, filmezés és kirándulás is része volt az ötnapos tábornak, a legnagyobb örömet pedig a közös lézerharcozás jelentette.
- Az utolsó nap programjához Marton Zsolt megyéspüspök is csatlakozott, aki örömmel volt részese a Kahoot-kvízjátéknak, a tábor végéhez közeledve pedig záró szentmisét mutatott be.
„A tábor különleges alkalom volt arra, hogy a fiatalok hasonló gondolkodású emberekkel találkozzanak, és egy olyan kapcsolati háló részévé váljanak, amely hosszú távon is támogatást nyújthat számukra. A biztonságos tér és a hiteles tartalmak lehetővé tették, hogy a fiúk hitük és Istenkapcsolatuk mélyítésére is fókuszáljanak. Számomra az egyik legnagyobb gyümölcsöt a visszatérő táborozók jelentették, akik között nagy volt az összetartás, ugyanakkor az újonnan érkezőket i örömmel befogadták, sőt, aktívan bevonták őket, elősegítve ezzel egy nyitott és befogadó közösség kialakulását” – nyilatkozta Babinszki Tamás kispap, a tábor egyik szervezője.
A szervezők – akik között vannak papok, kispapok és világiak is – úgy tapasztalják, a tábor egyedülálló lehetőséget kínál a fiatalok számára a személyes növekedésre, a hivatáskeresésre és a közösségi élményekre, a résztvevők lelkesedése és elkötelezettsége pedig arra ösztönzi őket, hogy a következő évben tovább fejlesszék és bővítsék a programokat.
Forrás: Váci Egyházmegye