Bizonyára még a házigazdákat is meglepte, milyen sokan sorba álltak szombaton délelőtt a Váci Fegyház és Börtön Barabás utcai oldalbejáratánál, hogy a büntetés-végrehajtási intézet már hagyományos nyílt napja keretében bepillantást nyerjenek a magas falak mögé.
Kilenc órakor léphetett be az első csoport, aztán egy idő után bizony már sűríteni kellett a protokollt, szaporázni a lépteket az egyes állomások között, hogy végül senkinek ne kelljen csalódottan távoznia a rendelkezésre álló idő leketyegése miatt.
A látogatók ismertetést, bemutatót kaptak a zárkák felszereltségéről, „házirendjéről”, a fogvatartottak napirendjéről, megtekinthették-kipróbálhatták a különböző kényszerítő eszközöket, a fegyőrök felszerelésének darabjait, tesztelhették az ülés kényelmetlenségét egy rabszállító járműben, megtekinthették az egyedülálló építészeti értéknek számító börtönkápolnát – ám a legnagyobb döbbenetet nyilvánvalóan az 1963 óta nem használt, azelőtt a politikai elítéltek sanyargatására berendezett részleg, a mai Doberdó-múzeum nyomasztó látványa és atmoszférája jelentette a vendégek többségének.
A Doberdót az 1855-ös pótépítkezés során alakították ki, az intézet fegyelmező részlegeként. Maga a helyiség – annak elrendezése és hangulata – és a máig élő legendák tanúskodnak szerepéről. Az első világháború olasz frontján Doberdó helység a háborús szenvedések megtestesítője volt, erről nevezték el a börtön volt fegyelmező részlegét a háborút megjárt magyar katonák, akik később valamilyen ok miatt a fegyintézet lakói lettek. Az elnevezés az eltelt idő alatt nem változott.
A Doberdó egy belső udvarról közelíthető meg. Jelenlegi állapotában csak az L alakú körlet egyik szárnya tekinthető meg, a másik részt befalazták. Az ablak nélküli zárkák jellegzetessége a lekerekített forma, ami miatt az elítélt nem tudott úgy elhelyezkedni a zárkában, hogy a betekintéskor ne lehessen őt látni, ellenőrizni. A zárkák a berácsozott, tenyérnyi nagyságú légaknákon keresztül kaptak levegőt.
A Doberdó egyik megdöbbentő része az ablaktalan állózárka, melynek lényege, hogy az oda bezárt fogvatartott a helyszűke miatt csak állva tudott elhelyezkedni. Leguggolni, leülni, vagy testét más módon pihentetni nem volt képes. Amennyiben rosszul lett, elájult, nem tudta felvenni a vérkeringés normalizálásához szükséges testhelyzetet, így – életben maradása esetén is – maradandó egészségkárosodást szenvedett az agy vérellátásának zavara miatt.
A Doberdóban található állózárka, illetve a sötétzárkák az akarat megtörésének eszközei voltak. A sötétzárkába zárt fogvatartott rövid idő alatt elvesztette idő- és térérzékét, az ingerszegénység következtében kialakuló agykérgi elváltozások téves emlékképek megjelenését, azaz hallucinációkat okoztak.
