A rendőrség felkészült a nyári időszakra, az esetleges bűncselekmények megelőzése érdekében intenzív rendőri jelenléttel őrzik a strandok és szabadvízi fürdőhelyek biztonságát – mondta el a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Rétvári Bence rámutatott: a rendőrség munkatársai naponta többször is megfordulnak a strandokon, és a vakáció idején az iskolaőrök is jelen vannak a nyári táborokban.
Az államtitkár szavai szerint azért fontos, hogy a rendőrség az élet minden területén ott legyen, „mert így tudjuk elérni, hogy Magyarország legyen Európa egyik legbiztonságosabb országa”.
Hozzátette: 2010 óta már több mint 60 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma Magyarországon, köszönhetően annak, hogy a rendőrség a megelőzés és a felderítés terén is egyre hatékonyabb munkát végez.
Rétvári Bence felhívta a figyelmet az egyéni felelősségre is. Fontosnak nevezte, hogy a fürdőzők vegyék igénybe a strandokon elhelyezett széfeket, és ne csak törölközővel takarják le az értékeiket. Hozzátette: a besurranó tolvajok elleni legjobb védekezés, ha az ajtókat és ablakokat mindig gondosan bezárjuk.