Nagyon erős, változatos tartalmat kínál az olvasóknak a 30. évfolyamánál tartó Váci Polgár című közéleti havilap legújabb, júliusi száma is mind publicisztikai vonalon, mind ismeretterjesztő, hiánypótlóan tudósító írások vonatkozásában.
Nem sokkal a többfrontos voksolás után a publicisztikákban értelemszerűen az uniós és az önkormányzati választások kimenetele, az eredmények okainak keresése, a kiegyenesedés helyett csak még tovább szaporodó kérdőjelek pedzegetése került fókuszba.
Elvhű, karakán laphoz méltó módon a VP nem kezdi mértéktelenül kritizálni a helyben most sem győző polgári oldal jelöltjeit, nem kezd dörgölőzni a győztesekhez, inkább már a jövőbe tekint, de azért megerősíti a kétségtelen, véka alá rejthetetlen tényt, miszerint messze a polgári-nemzeti térfélre jutott a több szavazat, csak hát elaprózták-szétforgácsolták a választói bizalmat az ebben a körben labdába rúgó riválisok.
Kucsák Gábor felelős szerkesztő vezércikkében megemlíti baráti focicsapatuk, a Veszíteni Tudni Kell azon alapelvét, hogy ha el is veszítenek meccseket (mint az elég gyakran előfordul velük), ők akkor is mindig nyernek, megnyerik a barátság összetartó erejét.
„Ezt szeretném a választások margójára írni. Egyben gratuláció a győztesnek. Összefogást, nagy elhatározást, szoros egységet kívánok a vesztesnek. Már most el kell kezdeni a felkészülést a következő megmérettetésre. Szorgalmas munka és alázat! Ez a siker titka! A gyűlölködés egyik oldalon sem vezet jóra. Reménykeltő lehet, hogy itt helyben mindig nagyobb a konzervatív értékrendet képviselők száma, de rendre megosztjuk magunkat.”
Szórád Ágnes főmunkatárs arra hegyezi ki kolumnás publicisztikáját, hogy noha jelentősen megerősödtek a patrióta erők, Brüsszel felől továbbra is őrült háborúpárti beszédek hangosíttatnak ki inkább, semmint a békepártiak.
„A magát csalhatatlannak kikiáltó Európai Unió meddig lesz képes lekötözni az európai gondolkodás szabadság szellemét és eszméjét, hogy az igazságnak ne árthasson? S ki érti ezt a hamis lelkesülést, ami elragadta az európai emberek szívéből a béke szeretetét és a nemzeti érzést? Százezrek múló életén, az emberirtáson csak úgy átlépünk, miközben egyre gonoszabbak leszünk. Ez már a háború erkölcsi gyilokja lelkünkben? Európának lelkeket kell találnia, hogy ateista, globalista kártyavára összeomoljék, és alóla kikaparjuk s visszahozzuk ősi eszményiségét, volt európai értékeinket, melyeknek köszönhetjük életünket, kultúránkat, hazánkat, hitünket. Mert Európa valójában nem sötétség, hanem a lélek hozománya.”
Juhász Péter főmunkatárs szintén kolumnás publicisztikai rovatában ezúttal az EU és a NATO korifeusainak fals háborús agymenését figurázza ki teljes joggal, többek között így:
„… Ha az ukrajnai felmentő akció nem jár sikerrel, béketervünk alapján tárgyalásokba kezdünk az oroszokkal. Rájuk kényszerítjük Ukrajna, a balti államok, Magyarország, Románia, Lengyelország, Szlovákia területeit, ezzel rendfenntartásra kényszerítjük és így lekötjük az orosz erőket. Rugalmasak vagyunk, más országokról is hajlandók vagyunk tárgyalni.
Fontos! Azonnal kifejezzük sajnálatunkat, hogy milyen gonosz erő karmaiba kerültek ezek az országok. Mélyen elítéljük az oroszok kapzsiságát. Nem felejtkezünk el róluk. Segítjük őket, ezért energiát, nyersanyagokat veszünk az oroszoktól, termékeinket elhelyezzük az orosz piacon, hogy – ha áttételesen is – segítsük a fennhatóságuk alatt élő elnyomott népeket.”
Hacsak Európa népeinek a háborút pénzelő agyament brüsszeli ötéves terv ideje alatt „nem jön meg az esze és olyan vezetőket nem választanak, akiknek szintén megjött a magukhoz való esze, amire azért a mostani választások eredményei alapján van remény!
Addig is…
Fide sed cui vide – Bízzál, de nézd meg, hogy kiben!”
A Cházár EGYMI életéről tudósító „Császármorzsa” rovatnak ezúttal egy itt már épp végzős, a Királyba készülő diák a főszereplője, aki az úgynevezett Z generációhoz tartozó sok kortársához hasonlóan korábban szinte kórosan sokat kockult számítógépes játékokkal, de aztán a Szabó Miklós vezette sárkányhajósoknak köszönhetően kiszabadult a virtuális világ rabságából. Ákosnak amióta edzésre jár, már nem annyira pálya a számítógép előtt ülni, mert jobban esik az ülés a sárkányhajóban…
Volentics Gyula egy hatvan évvel ezelőtti sződi esemény-jelenés-„csoda” történetét elevenítette fel írásában, azt, amikor is az egyik porta lakói egy reggel azt vették észre, hogy megfagyott a kamrában nagy becsben tárolt mátraverebélyi szenteltvíz, lerepesztve maga körül az üveget, s így előállt egy jégszobor, amelyet a Szűzanya glóriás alakjának láttak a háziak, aztán még nagyon sokan, hiszen rengetegen a csodájára jártak, míg újra fel nem olvadt.