A VÁCI POLGÁRMESTERI HIVATAL ELKÜLÖNÜLT HOLOKAUSZT MEGEMLÉKEZÉSÉNEK MARGÓJÁRA

Meglehetősen beszédes, hogy a városvezetés a Váci Zsidó Hitközségtől teljesen függetlenítve emlékezett meg hivatalból a holokauszt 80. évfordulójáról, ez az idén egy, a város izraelita emlékhelyeit érintő sétában merült ki.

Turai János hitközségi elnök a már ismétlődő, újbóli elkülönült megemlékezés kapcsán újabb fontos háttér információra hívta fel a figyelmet a VZSH és a városvezetés szembenállásával összefüggésben.

„Ez az állapot nem most keletkezett, hanem amióta az Összefogás nevű baloldali önkormányzati vezetés hatalomra került 2019-ben Vácon. Matkovich Ilona polgármester frakciójába két antiszemita, rasszista nézeteket valló és hirdető személy is bekerült akkor, akiknek megfelelve az volt az egyik első intézkedése, hogy az önkormányzat és a hitközség közötti minden korábbi, érvényes kapcsolatot, megállapodást felmondott.”

„Az előző önkormányzat és a zsinagóga szomszédságában lévő volt zsidó polgári leányiskola épületébe telepített belvárosi óvoda vezetősége állandóan túlzsúfoltságról panaszkodott, ami abból adódott, hogy a gyerekek mozgásigénye állandóan hiányt szenvedett, hiszen a belváros közepén a legkisebb telekkel rendelkezik ez a gyermekintézmény. Hitközségünk vezetősége megtárgyalta ezt az áldatlan állapotot és határozatot hozott arról, hogy a zsinagógánk telkének keleti feléből egy tágas játszóudvart odaajándékozunk az óvoda részére, amit én személyesen aláírtam, így került a belvárosi értékes terület a város tulajdonába. Arról is megállapodás született, hogy ha a zsinagóga épületének tetőzetét sikerül úgy rendbe hozni, hogy nem veszélyezteti a gyerekek testi épségét, akkor a két telek között nyitunk egy kaput, ahol a kicsik és kísérőik nappal átjárhatnak játszani a zsinagóga füves területére, ezzel a mozgásterük duplájára növekedett volna. Erre a gesztusra a lelépő önkormányzat egy bizonyos forrást rendelt el átutalni. Hitközségünk saját erőforrásból és egy vállalkozó segítségével a tetőszerkezet stabilizálását megoldotta, ám az ígért támogatás sohasem érkezett meg, az épület három évig tető nélkül maradt, a padlás leszakadt, több mint tízmilliós kár keletkezett” – emlékeztetett Turai János.

Így folytatta: „Rétvári Bence államtitkár, országgyűlési képviselő közbenjárására Magyarország kormányának támogatásával sikerült megoldani a problémákat, különben az épületben visszafordíthatatlan károk keletkeztek volna. Kétség esetén elég csak elmenni a földhivatalba, ahol megtalálható az ajándékozási levelünk is, aminek alapján megtörténhetett az értékes földterületnek a város, az óvoda tulajdonába vétele” – mutatott rá egy igen fontos részletre Turai János.

A tanúságot levonva az elkülönült megemlékezések kapcsán egy üzenetet is megfogalmazott a hitközségi elnök.

„Azt üzenem Vác polgármesterének, hogy mi méltó módon megemlékeztünk hittestvéreink tragikus sorsáról a zsinagógában, a partner egyházak képviselőivel, élükön két püspökkel, a MAZSIHISZ legfőbb vezetőivel és a kormány képviselőjével, míg a polgármesteri hivatalból szervezett emlékmenet valójában nem több, mint farizeus utócselekedet. Akkor segített volna, amikor égetően nagy szükség volt rá, amikor gőgösen megtagadott minden együttműködést, amikor a saját önös politikai-hatalmi céljait a gyerekek, gondozóik, szüleik érdekei elé, fölé sorolta. Tehát nem árt, ha tudják, hogy a sugalmazására gründolt megemlékezések nem szívből jönnek.”