A holokauszt 80. évfordulója alkalmából a múlt, a jelen és a jövő is szóba került a Dunakanyar Régi című kétheti lap és hírportál Turai Jánossal, a Váci Zsidó Hitközség Raoul Wallenberg-díjas közösségépítő és zsinagógamentő elnökével készült interjújában.
„Vác a 19. században és a 20. század elején egy jó keresztmetszetet adott arról, hogy a zsidóság milyen nagyban hozzájárult az egész ország és az egyes városok fejlődéséhez. Aztán a vészkorszakban és a holokauszt idején az itt élt izraelita emberek 97 százaléka elpusztult, megszűnt a hitélet, megszűnt minden vonatkozásban a zsidó élet, szinte írmagja sem maradt. Akik megmaradtak, visszajöttek, ezután egyéni sorstervek szerint igyekeztek továbbra is túlélni, megerősíteni az egzisztenciájukat, sajnos nem voltak képesek egy újabb hitközséget alapítani. Tehát a holokauszt nem pusztán abban a borzalmas történelmi időszakban gyilkolt, hanem a jövőre nézve is pusztított, úgy tűnt, hogy örökre elment a zsidó élet Vácról” – emlékeztetett Turai János.
Ám végül a zsidó közösség örökségének egy részét azért sikerült megmenteni kultúrkincsként, így lehetünk itt az 1864-ben elkészült, a múlt században pusztulásra ítélt, de az utóbbi évtizedekben csodálatosan felújított neológ zsinagógában, amelynek megmaradása, restaurálása az Ön nevéhez fűződik. Kérem, vázolja ennek a máig tartó küzdelemnek a történetét, no meg ejtsünk szót a személyes indíttatásáról is ezzel kapcsolatban!
„Amikor 1962-ben a zsidó tanács eladta a rohamosan pusztuló, romosodó zsinagógát, ezzel beteljesedni látszott Vácott a zsidó emlékek felszámolása, hiszen a kis zsinagóga eltűnt a föld színéről, a temetőket is ebek harmincadjára hagyták. Állami, tanácsi tulajdonban ezt az épületet aztán teljesen megszégyenítették, kifosztották, jellemző, hogy szinte egy kis helyi iparág alapult az értékes kövek szétlopására, feldarabolására, eladására mindenféle emléktáblák készítéséhez a totalitárius rendszer vezetőinek tiszteletére, ez is jól érzékelteti a kommunizmus abszurditását. A tetőzet három helyen is beszakadt, tűzesetek ugyancsak pusztították a falakat, egy csavargótanya, szinte menthetetlennek látszó rom lett az épület, végül olyan jogcímen bontatta volna le a hatalom, hogy nagyobb viharban átfújja a szél a meglazult cserepeket a szomszédban, a hitközség egykori polgári leányiskolája helyén létrehozott óvodába, veszélyeztetve a gyerekeket. Ebben a helyzetben beléptem a történetbe, közbeavatkoztam, azt gondolva, hogy márpedig én ezt a teljes eltörlést nem hagyhatom annyiban…”
A hitközség rendre méltóságteljes kegyeleti eseményt tart itt a váci gettó felszámolásának, a helyi és a régióból ide hozott zsidóság munkaszolgálatra, haláltáborokba hurcolásának évfordulójához kötődően. Az idei alkalmon több megemlékező díszvendég, elsősorban Surjányi Csaba, a HIT gyülekezete váci és miskolci közösségének vezető lelkésze arra is figyelmeztetett, hogy az egykori túlélők távoztával bizony elfakulhat a holokauszt emlékezete. Ön mit gondol erről?
„Az a veszély, hogy ha a tanúságtevő tapasztalók elmennek, akkor a holokauszt is csak történelem lesz, mint a mohácsi vész vagy akármi más az egész emberiség, a magyarság históriájában. Tantárggyá válik esetleg, memoriter ismeretanyaggá, ami már nem figyelmeztet annyira az ismétlődés rémséges lehetőségére. A folyamatosan kereszttűzben lévő, szakadatlanul a létéért küzdő Izrael államából mindig meglesznek az emlékezések, de ez kevés lehet az egész világ tekintetében, gondoljunk csak arra, hogy Európa egyre egyértelműbben elveszíti a zsidó-keresztény gyökereit. A társadalom most talán még fogékony a holokausztra emlékeztetésre, de sajnos egyre fogékonyabb ennek a népirtásnak a tagadására is, tehát nekünk és az utánunk jövőknek is nagy feladat ellene hatni az öngyilkos felejtésnek.”
forrás és fotó: Dunakanyar Régió