A radikális baloldal már több mint egy évszázada büszkén vallja és vállalja, hogy nem szeret, nem szorong és nem tanul a hibáiból… (Arra a pszichopatológiai kórképre utal ez a hármas megállapítás, amelynek létrejöttét Ármány Péternél is felfedezni vélik a lélekgyógyászatban jártas szakemberek, akiktől most azon nyomban el is határolódunk.)
Szóval ez a baloldal, amelyből sajnálatosan bőven kijutott az ezeréves városunknak, Vácnak is, elődeikhez hasonlóan nem szeretve igazából senkit sem, szorongástól teljesen mentesen, és nem tanulva semmit sem a hibáikból, maguk mindig kéjes gyönyört lelnek az ellenfeleik megvetésében, emberi értékeik megtiprásában, örömüket lelik bármely nekik nem tetszőnek a földönfutóvá tételében. Mint az ismeretes, egy rendes bolsevik, ha véletlenül fegyverhez jut, akkor akár egy nyugalmazott magyar vagy egy regnáló tátravidéki miniszterelnököt is szívesen kiiktat. Mi azonban Vácon ne szaladjunk azért ennyire messzire!
A mi helyi bolsijainknak még nincs pisztolyuk, Auróra cirkálójuk sem, hatalmas homlokú Leninjük sem, viszont a pucájukból hiányzó vér híján is a kicsinyes alpáriságukban azért képesek felzárkózni valamelyest hírhedt elődeikhez, szóval nincs még IFA-platójuk, lámpavasuk, körömletépő készségük, úgyhogy, egyelőre még csak a jobboldal kampányplakátjaival bírnak elbíbelődni.
Eszesek lennének ettől? Azt nem tudjuk, de lábszaguk mindenütt érződik, ahol csak megfordultak a városban. Ezeken a helyeken – az elmondások szerint – még jó sokáig érezhető volt a penetráns jelenlétük. Egy váci olvasónk így örökítette meg e pár „szagos fotón” a haladárok aznapi tobzódását:
Imre Zsolt plakátjait megfordították a Lehár Ferenc utcán, hogy a házak felé nézzen, de nem elérhető magasságban. (Persze ez még mindig humánusabb eljárás, mint az arccal lefelé való jeltelen elföldelés).
Mokánszky Zoltán plakátját leszedték, elvitték és helyébe a fiam-lányom világot felelevenítő városi „elöljáró” (Úristen… elöljáró…, így leírva még nézni tereh!) arcát tették az Újhegyi út és a Gerle utca sarkára. (Úgy van, még ez sem a történelmi fényképekről való retusálási gyakorlat, amikor ily módon tüntették el a Ljubjanka vagy az Andrássy pincéiben elemésztetteket.)
Kárpáti-Kelemen Katalin fele plakátját leszaggatták és elvitték a Veressipkás utcából, a Petőfi Iskola elől. (Persze megjegyezhetjük, ez is azért sokkal kíméletesebb volt, mint 10 év a Hortobágyon, vagy 20 év a Gulágon.)
Mucsi László plakátját már korábban összehajtották a Deákvári főút és Rigó u. sarkán. (Itt is megjegyzendő, hogy azért ez sem még egy gúzsbakötés Recsken.)
„Édesapám, ezek (nem) ugyanazok!”, de roppant mód hasonlítanak azokra a világfölforgató, múltat eltörölni akaró senkikre, akiktől csak nagyon nehezen szabadul meg végleg az emberiség.
Június 9-én tegyünk egy kicsit azért, hogy az emberi nemet, mint olyant nem szerető/gyűlölő, nem szorongó, hibáiból tanulni sohasem tudók kapjanak végre egy újabb leckét, és a magukat oly Eszesnek tartó kampányéceszgébereik arcáról segítsünk letörölni az önelégült, kaján vigyort.