Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke közleményben hívja fel a figyelmet arra, hogy a városvezetésben nincs helye az antiszemitizmusnak. Ezért arra kéri Vác politikai vezetőit, hogy a ne indítsanak a választásokon olyan jelölteket, akiknek durva és egyértelmű antiszemita megnyilvánulásait voltak.
Turai János levelét változtatás nélkül közöljük:
„Két váci önkormányzati képviselő, Fehér Zsolt és Tótváradi-Nagy Bence korábban nagy nyilvánosság előtt antiszemita megnyilvánulásokat tettek. A városok vezetésében nincs helye az antiszemitizmusnak. Demokratikus alapérték az antiszemitizmus elutasítása. A rasszizmussal és antiszemitizmussal szemben nulla toleranciát kell hirdetni. Egy városvezető egyben példakép is a polgárok számára, ezért nem elfogadható, hogy ilyen pozíciót antiszemita nézeteket nyíltan hirdetők töltsenek be.
Arra kérjük Vác politikai vezetőit, hogy ne indítsanak a választásokon olyan jelölteket, akiknek durva és egyértelmű antiszemita megnyilvánulásait voltak!” – írta Turai János.
Mint ismert, Fehér Zsoltnak és Tótváradi-Nagy Bencének korábban számos antiszemita megnyilvánulása volt.
Utóbbi nevét az egész ország megismerte, mint a Hitler képével lájkoló politikust.
Egy írásában az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem létjogosultságát vonta kétségbe és trágár módon gúnyolódott rajta.
Sőt, még le is köpte a billentyűzetét, nyilván azért, mert zsidó szervezet nevét gépelte rajta, a zsidó egyetem honlapja után pedig letörölgette a laptopját, jelezvén, hogy a zsidó tartalmat fertőzőnek tartja.
Fehér Zsolt váci és Pest megyei jobbikos képviselő pedig sorozatban ontotta magából a Hitler „fiáról” szóló, árjázó, rasszista posztokat.