Idén eddig csupa egészen kiemelkedő sikerekről kaptunk hírt a váci oktatásügy zászlóshajójáról, a VSZC Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnáziumról: a szakma objektív kimutatásai alapján az iskola országos első lett a technikumok között, egyúttal a TOP10-be jutott a hazai gimnáziumok (!!!) élmezőnyében is az OKTV versenyeredmények alapján, valamint a Magyar Diáksport Szövetség összegzése alapján az iskola a magyar középiskolák pontszámításos rangsorában a sport terén pedig a III. helyezést érte el… Fábián Gábor igazgató urat kérdeztük meg az előző tanév sikereiről:
– A minisztériumunk által, immáron második alkalommal elkészített rangsorban ismét országos elsők lettünk a technikumok között. Sajnos a versenyeredményeket, még a szakmaiakat sem számították be a pontozásba. Persze, aki első, az ne panaszkodjon!
Az Oktatási Hivatal által összeállított lista a közismereti versenyeredmények (OKTV – Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) alapján készült, s ott is megint elsők lettünk a technikumok között, de még az elit gimnáziumokkal összemérve is megint a TOP10-be kerültünk.
Egész pontosan hány boronkays került a tanulmányi versenyek döntőjébe?
– 60 diákunk jutott be az OKTV vagy ÁSZÉV (ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak versenye) döntőjébe, ami iskolatörténeti rekord. Két 1., három 2. és két 3. helyezés mellett további 16 TOPlO-es helyezést értek el tanítványaink: környezetvédelem, informatika, gépészet és vegyészet szakmai tárgyakból valamint matematika, kémia, angol nyelv közismereti tárgyakból. De volt még döntősünk francia nyelvből, biológiából, informatika alkalmazóiból is.
Ugyan a városban már senkinek sem meglepő, de mindenképpen rögzítésre méltó az a tény is, hogy a Magyar Diáksport Szövetség ismét kiemelkedőnek ítélte meg az iskola diákjainak sporteredményeit…
– Valóban, a sport terén a Diákolimpiákon elért eredmények alapján a 3. legeredményesebb középiskola lett a Boronkay. Dobogós helyezéseink voltak atlétikai pályaversenyeken, mezei futásban, kézilabdában és pontokat szereztünk még az országos döntőkön röplabdában, asztaliteniszben és kosárlabdában is.
Mindezek fényében miképp alakultak a tavalyi felvételi eredmények?
– Rekord létszámú diákunk lépett be a felsőoktatásba. A technikumi évfolyamon végzettekkel együtt 203 fő. Legtöbben a BME-re mentek (46 fő), majd az Óbudai Egyetemre (32 fő), az ELTE-re (28 fő) és a SOTE-ra (18 fő).
A híradásokból arról is értesülhettünk, hogy kiemelkedően teljesítettek az iskola növendékei a kompetenciaméréseken is.
– Igen, igazán szép eredményekkel büszkélkedhetünk! A szakmai osztályba járók magyar anyanyelv-szövegértés és matematika-logika területén is országos elsők lettek, míg a gimnazistáink a TOP10-ben végeztek.
A beiskolázás terén mi várható ebben az évben?
– Sajnos csak április végén tudjuk meg az idei adatokat, de azt gondolom, tán beszédesek lehetnek a tavalyiak is. 664 jelentkező 1872 kódot jelölt meg 2023-ban. Így tehát egy tanuló átlagosan három kódot is beírt hozzánk, ami azt jelenti, hogy a többség elsősorban boronkays akar lenni, s csak aztán jön a sorba az, hogy milyen kódon. A felvettek átlagos általános iskolai eredménye az érettségi tantárgyakból számolva 4,76 lett. A felvételi pontjaik pedig átlagosan 209,6 az elérhető 250-ből. Ezek jó alapot teremtenek ahhoz, hogy továbbra is magas színvonalon teljesíthessen az iskola.
Az iskola volt és jelenlegi tanulóinak, munkatársainak házi ünnepe a Szt. György naphoz kapcsolódó eseménysorozat. Idén mikor tartják meg?
– Áprilisban találkoztunk, melyre most is szívesen várunk minden érdeklődőt. Április 20-án (szombaton) délelőtt 10 órától lesz egy kis ünnepi műsor és koszorúzás, amit az 50 éve (1974-ben) érettségizettek évfolyamtalálkozója követ. Délután 13 órától pedig a 35 éve (1989-ben) érettségizettek jönnek évfolyamtalálkozóra.