Matkovich Ilonának fontos lett a nemzeti összetartozás. Hadd ne mondjuk: polgármester asszonyból zsigerileg feltört az eleddig mélyen elfojtott aggodalom hőn szeretett anyaföldje iránt, és szíve mélyéig megrendítette a trianoni veszteség. Olyannyira, hogy június 4-én délután magasztos arccal végig tudta hallgatni a Jobbik rendezvényeit az elmúlt tíz év alatt egyre fáradtabban végighaknizó exPokolgép Kalapács József remegő hangján felzengő Kell még egy szó című opuszt is. Sőt. Még emlékező beszédet is mondott! Matkovich Ilonáról lassan már én is elhiszem, hogy budoárjában rejtegeti Tormay Cécile Apró bűnök című elbeszéléskötetét, és epedve várom, hogy Szent István ünnepén Wass Albert idézettel színesítse könnyek közt elmondott, összefogásra buzdító, gyújtó hangú beszédét.
De most komolyan! Ahhoz, amit Matkovich Ilona az elmúlt években művel, azért már gyomor kell. Nyolc-tíz évvel ezelőtt, még objektív tényfeltáró korában sötét tónusokkal ecsetelte a Magyar Narancs hasábjain az egyre erősödő Jobbik okozta vész előjeleit. Ilyenekkel mondjuk:
„Noha az Országgyűlésben ülő jobbikos parlamenti képviselők megnyilatkozásai nem egyszer megütközést keltenek a „hétköznapi emberekben”, a Jobbik folyamatos erősödését nem lehet nem észrevenni Nógrád megyében” (Magyar Narancs, 2015. október 22.)
Hát igen. FüggetlenObjektív Ilonából hét év alatt Szelektív Ilona lett, aki remegő térdekkel szónokol a nemzeti összetartozásról a Jobbik által felállított kulisszák között, jobbikos bocskais Kászonyi Károllyal, nagy fekete T betűs, korábban csaknem leköpködött Trianon plakáttal, Kalapács Józseffel. És mindez nemhogy nem zavarja, hanem még büszke is rá.
Hát, nem tudom. Sok év múlva ezt biztosan úgy mentegeti majd, hogy fiatal volt, kellett a szavazat.
kiemelt fotó: facebook.com/Matkovich Ilona